Azok közé tartozom, akik a Maigret történeteket a hangulatuk miatt olvassák. A párizsi életképek miatt, a kisvendéglők, kávéházak, kocsmák és lokálok miatt, a Maigret nosztalgikus hangulatú gondolatai miatt.

Egy az 1001 könyvből… Nevezték már műfajteremtőnek… Készítettek belőle filmeket… A mai napig vitatkoznak rajta, hogy fikció vagy tényregény (non-fiction)… abban mindenesetre sokan egyetértenek, hogy alapmű. Szóval elvileg az a könyv, amit kár lenne kihagyni. Én mégis évekig kerülgettem a Holcombi…

Az átlagos magyar krimi olvasónak nem sokat mond például  A. A. Fair neve. Mondhatnám azt is, hogy az illető úrnak, vagy hölgynek (úrnak) nem jelent meg műve magyarul, ami persze nem igaz. Az viszont tény, hogy anno a Magvető nem kísérletezett egy ismeretlen álnév bevezetéséve, hanem a szerző…

Vannak írások, amik bármennyire is zseniálisak, az olvasó (jelen esetben én) mégsem tudja megszeretni őket, csak értékelni a technikai bravúrt. Mert valami hiányzik…

Ritka, hogy egy posztban idézek a műből. Olyan meg még tán nem is volt, hogy idézettel nyitok (már a felvezetés után), mert ugye ezek az irásocskák, nem recenziók. Ez egy egoblog, azaz amolyan én és a könyv bejegyzések születnek. Ha valamelyiknek recenzió íze lenne, az bizony azt jelenti, hogy…

Olvasok. Néha kipillantok a könyvből, és mintha elvesztek volna a színek. Kicsit fekete fehér lett a világ. …és a betűkhöz visszatérve hallom a fejemben, hogy egy furcsa, lassú, karcos hang narrál… Humphery Bogart ül az agyamban.

Tudom, többek szerint az olvasmányaimban túlteng a krimi, ami valószínűleg igaz is, de ha az olvasmányválasztásnak az az alapja, hogy mitől szabadulnak meg az emberek, akkor törvényszerű, hogy az „olcsónak titulált” műfajok közül lesz nagyobb a választék.

Lassan tíz éve, hogy rácsodálkoztunk a skandináv krimire, mintha az valami újdonság lenne, mintha az a semmiből tűnt volna fel, holott, itt volt már az korábban is, csak valahogy nem vettük észre. Talán nem volt, ami felhívja az olvasó figyelmét.

Maigret nyomoz. Nosztalgiázik. …és iszik. Az utóbbihoz hozzátehetném, hogy természetesen. Az alkohol, akárcsak a pipa, hozzá tartozik a felügyelőhöz.

Bár a teljes Gardner-i életmű, a maga nyolcvannégy Perry Mason történetével, fordításban nem érhető el. Így is bőven akad olvasnivalója a krimikedvelőknek.