Felnőttként kamaszregényeket olvasni más. Talán, mert a kamaszregényeket felnőttek írják, és így a mondanivaló, az üzenet valahogy másképp ér célba. Felnőttként az ember már érti…

Amikor 2013-ban elolvastam G. Szabó Judit disszidálós könyvét, azon lepődtem meg, hogy milyen alacsony az olvasottsági mutatója a moly.hu oldalon, holott határozottan éreztem benne valami fontosat a kamaszlázadásról, az önállósodási harcból, de tény, hogy elvitte a történetet a disszidálás. Mintha az elsődleges üzenet az lett volna, hogy maradj otthon, azaz itthon… itt a legvidámabb barakkban, mert ott a távoli nyugaton sem fenékig tejfel az élet, sőt!...

Szóval valahol érthető, hogy a történet nem lett egy sikerkönyv. Kicsit átpolitizált felhangja lett.

Akkoriban, amikor a könyvről a posztot megírtam, viszonylag sok ismerősöm ajánlotta, hogy az első részt, azt semmiképp se hagyjam ki, mert az valami… emlékeik szerint.

Hát kellett hozzá négy év, hogy szembejöjjön a különös című, A macskát visszafelé simogatják (Kozmosz, 1974). Különben sokat elmond, hogy ezt az első részt hatszor adták ki (utoljára 2010-ben), míg a folytatás mindössze egy kiadást ért meg.

Ha a folytatást dicsértem, akkor azt kell mondanom, hogy az első rész zseniális.

Kamaszmonológok sora. Kamaszsors szilánkok.

Az életről, iskolásról, barátokról, szerelemről, családról… a nővé válásról.

Mindez a… basszus nem tudom, hogy mi lenne a jó szó az „új anyura”… a mostoha semmiképp. A nevelőanya sem. Mert Jutka úgy élni meg ezt a kapcsolatot az új anyuval, mintha nem nevelnék, mintha csak tartozék lenne ő is és a testvére is. Mert új anyu szerelemes apuba, ők meg vele vannak… mert régi anyu disszidált. Nincs.

Kamaszként olvasva biztos nem hat meg annyira ez a megfelelési kényszer, ez a szeretetvágy, de ötvenes pasiként már megengedhetem ezt a luxust.

G. Szabó azért jó, mondom most, mert valami cinkos együttérzést váltott ki belőlem, meg persze nem kevés nosztalgiát, holott én bő tíz évvel később voltam kamasz. Ráadásul nem vagyok lány. De akkor is… mert a kamasz az kamasz.

Mondjuk azért kíváncsi lennék rá, hogy egy mai kamasz, hogy értékeli. Magára ismer Jutkában? Vagy éppen az anyjára, nagyanyjára? Megérzi-e, hogy régen sem volt jobb kamasznak lenni, hogy csak a technikai környezet volt más.

…és talán pont ez az utóbbi az, amiért felnőttként, főleg, ha kamaszok is vannak a háztartásban érdemes ezt a könyvet elővenni. Hogy ne csússzon ki az ember szájából a „bezzeg az én időmben”. Hogy szokjunk le végre a kamaszokat ekéző lekezelő közösségi posztokról… Hogy vegyük észre, vagy inkább jusson eszünkbe, hogy annak idején, pont ugyanazok voltak a problémáink, mint a mai kamaszoknak.

És mosolyogjunk, vagy nevessünk Jutkán. Az időnkénti esetlenségén, a nővé érésének stációin… Szeressük. És ízlés szerint, néha meg is botránkozhatunk egy-egy tettén.

Mert egy kamasz tesz felháborító, vagy felelőtlen dolgokat. De utána mindenki nézzen magába… hátha emlékszik még a párhuzamokra.

Kamaszregény, amit az írónő, talán nem kizárólag kamaszoknak írt. Nem ciki (újra) elővenni, és elolvasni.