Hollywoodi történetet. Na nem csak a tartalom, hanem az is hogy hogyan került elő egy rejtélyes fiókból, vagy inkább egy poros irattárból ez az elfelejtett kisregény.

Mondjuk kell is mellé a sztori, ami még két bónusz filmszkeccsel is megörvendezteti az olvasót, mert tartalmában kidolgozott, de terjedelmében igen csak soványka mű Graham Greene A tizedik (Magvető – Rakéta Regénytár, 1987) című írása.

Előre leszögezem azoknak, akik a hangoskönyv változatba futnak bele, hogy a Titis kiadó fülszövegírója, valószínűleg nem ismerte a művet, amikor azt írta róla, hogy krimi. Ló Hát nem!

Annyira hasonlít ez a történet a krimihez, mint mint a Metro-Goldwyn-Mayer oroszlánja az Egyesült Államok elnökéhez, hogy Thurbert idézzem.

A poszt nyomokban spoilert tartalmaz.

A történet két részből áll, az elsőben Chavel - a főhős -, ügyvéd és úriember elveszíti mindenét. Nem csak a vagyonát, a társadalmi helyzetét, de a becsületét is. Chavel erkölcsileg megbukik, de megmarad az élete. [De nem is a mi, hanem a hogyan a lényeg... szerintem.]

Mindez történik huszonkilenc másik túsz szeme láttára, a második világháború idején, a német megszállók börtönében, egy francia kisvárosban.

És persze utána lehet filozofálni, hogy mennyit ér az élet, meg a becsület. De a lényeg, hogy az egykori úriember, a valaki, azáltal, hogy egy tüdőbeteg fiú, bizonyos Janvier gúnynevű, átvállallja tőle a halált, senkivé válik.

Ugrunk az időben, no nem sokat a megszállásnak vége, az immár senkivé vált Chavel keresi a helyét először Párizsban, aztán az egykori szülői házban. Ott, ahol annak a Janviernek, vagyis Michael Mangeotnak az örökösei, az anyja és húga él, aki az életét adta Chavel vagyonáért cserébe.

Chavel, immár álnéven, Charelként, húzza meg magát náluk Befogadják, mert hogy ő is ott volt Michaellel a börtönben, amikor azt Chavel helyett kivégezték. Afféle mindenes lesz a háznál, és Michael húga azt várja, hogy ha megjelenik a gyűlölt Chavel, aki a bátyja haláláért felel, akkor majd ő, mármint Charel felismeri… és a lány bosszút áll! ...vagy legalább is a szemébe köp.

Zavaros helyzet. Tudom.

De Greene, aki mesterien kelti a feszültséget, ki is hozza a maximumot a helyzetből, mert az olvasó azt várja szinte oldalanként, hogy Charel/Chavelt egyszer csak lebukik. Hogy valaki felismeri a faluból.

Ehelyett megjelenik egy ál Chavel egy kollaboráns színész, egy gyilkos, aki a lányra és a vagyonra is szemet vet… és nem kerülhető a lelepleződés.

Tényleg hollywoodi a sztori (oda is készült). A nagy kérdés, hogy a gyáva nyerhet-e feloldozást valami módon a bélyege alól, vagy bármilyen nagy is az áldozata, mindig gyáva marad?

Greene ebben nem foglal állást. Meghagyja az elmélkedést az olvasónak.

Viszont nekem hiányérzetem van.

Hiányzik belőle az a plusz, amit a mozgókép adhat. [Lett belőle film 1988-ban. Végülis filmötletnek indult és kis kerülővel filmadaptáció lett belőle.]

Kétségtelen, hogy a történet feszült. Baljós a hangulata. Folyton azt vártam, hogy mikor bukik le az a marha. [Már bocs, de hogy lehet valaki olyan hülye, hogy oda megy vissza álnéven ahol a család képei vannak kiaggatva, és a faluban mindenki felismerhetné… Meddig lehet egy ilyen helyzetet húzni?]

Szóval megvan minden, komorság, sötétség, ármány és szerelem (vagy valami olyasmi), de akkor is… Kép nélkül, valahogy csak kellemes, közepes.

Tényleg ott van benne a lehetőség, és mindaz, amiért Greenet igazán szeretjük.

Már, aki szereti.

De annak kár lenne kihagyni. Különösen az első rész a mesteri. Az öt csillagos.