Valójában kezdhetném úgy is, hogy kedven könyves közösségi portálom budapesti szekciójának tematikájához igazodva vettem kézbe édesanyám egyik kedvenc szerzőjének első kötetét. Ami igaz… is meg nem is.

Hol is kezdjem, a moly.hu (mondhatni) budapesti olvasókörének e havi feladványa egy olyan könyvet hozni [értsd: elolvasni, és beszélni róla pár mondatban], ami, de legalábbis a szerzője valamelyik szülénk szívéhez közel állt. Így esett a választás Bólya Péter első kötetére. Anyai ágon. Bár, ha megkérdeznénk szülémet, hogy szereti-e Bólya Péter írásait, akkor visszakérdezne, hogy: Az meg ki?

Pedig. A családilag olvasott (igaz másodkézből) magazinok között ott volt az Új Tükör és ebben az egyik kedvence az Az orvos válaszol volt. Na ezt írta Bólya Péter. Meg még sok mindent, ebből az első, ami könyv formátumban kiadásra került az Az eltűnt szoba (Szépirodalmi, 1975).

Harminckét novellával, amiben van minden, mint a búcsúban. Katonatörténet, szatíra, tragédia, kortünet és abszurd fantázia játék…

Hullámzó a színvonala?

Igen.

Elvégre első kötet.

Ráadásul mivel nem ezt olvastam Bólyától először, így akadt benne olyan, ami későbbi műveiben visszaköszön. Ettől függetlenül van benne valami izgalmasan nagyszerű. Azt hiszem utoljára Cserna-Szabóra csodálkoztam így rá.

Mondták, pontosabban írták valahol, hogy Bólya, amolyan modern Tersánszky, egy kocsmakarakterológus, vagy mi. Orvos, író, és alkoholista, és sajnos korai halott. …talán zseni, talán csak szerencsés kezű író, aki nem élte meg, hogy ne legyen mondanivalója. Akit elfelejtettek. Akit elfelejtettünk.

Szerencsém, hogy vannak olyanok, akik az örökölt könyvektől olvasatlanul szabadulnak, és így ismét egy értékes kötet került a nyitott könyvszekrénybe.

A novellákat nem kezdem most boncolgatni, mert nem is tudnám. Nem vagyok én irodalmár.

De azt elárulhatom, hogy Bólya Pétert olvasni jó.

Néha az ember felröhög az olyan novellákon, mint a Gazsi vagy a Guluka hagyatéka. Vagy csak mosolyog és hümmög, miközben az Egyszerű vasárnap daily rutinját olvassa. Néha meg döbbenten ül a könyvvel a kezében olyanok után, mint az A felperes vagy a Kocsiút, mert a fekete humor nem nevettet, csak elgondolkodtat…

Szóval megérdemelné, hogy újra felfedezzük.