Hogy is mondjam, van az ajándékozási piacnak egy olyan szegmense, amit úgy tudnánk jellemezni, hogy olyan tárgyakat árul, amik első blikkre jó ötletnek, netántán jópofának tűnnek. Pedig nem azok.

Persze tudom: ízlések és pofonok.

Meg már én is hallottam olyan emberről, aki magának vett meg például indián időjós készletet (ez a három hurkapálcán lifeg egy felkötözött kő, és oda van írva, hogy, ha mozog, akkor fú a szél, ha nedves, akkor esik az eső, ha nem látszik, akkor köd van, vagy éjszaka… stb.)

Lássuk be, ez grand gagyi általános esete, amit azért emlegetek, mert ebből a könyvpiac sem akart kimaradni. Célzok itt a különböző bíborba, meg bársonyba kötött tízoldalas idézetgyűjteményekre a legjobb akárki címmel, meg…!

Meg az olyan förmedvényekre, amiket évekkel ezelőtt kaptam (bocs akkor még a kaptuk, volt a helyes), és lényegében azzal a mozdulattal, amivel kibontottam el is rejtettem őket a könyvespolc… mögé. Ne is lássam kategória.

Ezek a Martin Baxendale által jegyzett kis füzetek. A „Használati utasítások”, aminek az árából már kijött volna egy középkategóriás bor, és azt legalább élveztük volna. Mert azt egyszerűen nem hiszem, hogy az ajándékozó magának is megvette volna az A nő működése (Animus, 1999); A férfi működése (Animus, 1999); A kisbababa működése (Animus, 1998) és az A párkapcsolat működése (Animus, 2006) című füzeteket. Mert, álláspontom szerint, ezeket a 31 oldalas izéket csak azért hívjuk könyvnek, mert ISBN és nem ISSN száma van.

Mellesleg az utolsó annyival fiatalabb, hogy azt valószínűleg más kreatívtól kaptuk. És még abban az évben külön is költöztünk.

Most viszont volt rá egy órám, és kiolvastam mindet (mekkora teljesítmény) mielőtt a nyitott könyvespolcra száműzöm.

Először is, ilyet nekem csak olyan vehetett, akinek vagy nem volt ideje és ötlete valami tisztességes ajándékot (pl egy üveg bort) venni, vagy nem is ismer engem.

Ezek a kis izék olyan jellegű altesti humort képviselnek, ami a megfelelő előadóval is elég gyengén muzsikálna, de olvasva tragikusan szar. Mondjuk, általános iskola hetedik osztályban biztos könnyesre röhögöm a poénokon magam (na jó, nem biztos), így viszont csak enyhén szánakoztam… hogy miért nem bort…

Persze az is igaz, hogy én az úgynevezett "pesti viccen", a Lúdas Matyin szocializálódtam, tehát a MAD és Móricka valahogy soha nem volt az én világom, ez meg inkább ahhoz hajaz.

És ahogy elnézem az OSZK adatbázisát, ezeket az izéket igen sokszor kiadták. Tehát vették. Ajándékba.

Mert jó ötletnek tűnt.

Lenne egy javaslatom, azoknak, akik a jövőben valamelyiket eme izékből olvasni kívánja. Meg kell inni előtte két felest. Meg két sört… legalább

Biztos vagyok benne, hogy sokat emel az élvezeti értéken….