Bevallom már a borítója sem tetszett, ami persze nem Csala Károly hibája, mert ő tulajdonképpen visszaadta a lényeget. Eltévedt könyvet olvastam, aminek szerintem inkább lett volna helye a Delfinkönyvek között, mint a KFK sorozatában.

Ezzel szinte el is mondtam az összes „első” benyomásomat a Braun házaspár, Johanna és Günter egyetlen magyar kiadásban megjelent sci-fijéről az A nagy varázsló tévedése (Kozmosz, 1986) címűről.

Nem is tudom, hogy miről beszéljek, arról, hogy mezei olvasóként milyennek láttam ezt lényegében disztópiát, vagy hogy hogyan változott a véleményem, azáltal, hogy sci-fiben jártasabb barátom megvédte, meg, hogy utána olvastam Braunéknak.

Kezdjük talán Braunékkal, akik a demokratikusnak mondott Németországban élek, és az ifjúsági regényektől indulva jutottak el a sci-fiig ebben látva a lehetőséget arra, hogy a társadalmi kritikájukat megfogalmazhassák. Így is sok könyvük, csak az egyesült Németországban kerülhetett kiadásra. [Halkan jegyzem meg, hogy a házaspár kötődése egymáshoz olyan erős volt, hogy Günter alig pár héttel élte túl Johanna halálát.]

Szóval, Braunék, mint írják róluk, együtt dolgoztak és előszeretettel ekézték a népi demokráciának egyáltalán nem demokratikus voltát, karikírozták a diktatúrát… hát alól az A nagy varázsló sem kivétel…

Ami engem bosszantott, az, hogy a történet túl gyerekesnek tűnt a hülyébbnél hülyébb nevekkel (Oliver Imput, Multi Multiplikáto…stb.), döcögős történettel… ami lényegében arról szól, hogy Plikátó ország éppen a teljes elhülyülés felé tart, ami annak köszönhető, hogy vezetője a nagy varázsló, nemesített egy lényegében kábító hatású körteféleséget. Ez kis mértékben feldob, nagy mértékben szedál, tehát az állampolgárok kötelező jelleggel ezen élnek. Hősünk Oliver, azonban nem akar körtét enni, nem akar elhülyülni… eredmény, a nagy varázsló kiválasztja utódjának… Nos, ez hiba volt…

A történet három fő része, az ifjú Imput gyerekkora. A fiatal Imput képzése. …és végül Imput leszámol Multiplikátoval.

Kijelenthetjük, hogy a tanmese lényege: Minden Cézár kitermeli a maga Brutusát.

Bevallom az első két részt némileg untam. De belátom, hogy szükség volt rá a végkifejlethez. Érdekes akkor kezdett lenni, amikor már kezdte bemutatni a rendszer működését, az individuum felszámolásának a szándékát, az ember gépekkel helyettesítését....és a kialakuló tervet, a diktátor megbuktatására...

Mert a bukása, ugye természetszerű, ahogy egy diktátor távolodik a valóságtól, úgy közeledik az összeomlás, és a végén kiderül, hogy "meztelen a király"...

Vannak itt a végén érdekes közgazdasági fejtegetések, meg a létező és mégsem létező ellenzékre való utalások. ...és ugye a diktátor sem azonosítható... de legalább a henyélő, de csóró dolgozó népek hasonlítanak a beígért kommunista kánaánra...

Összességében ez a mű inkább tanmese, mint sci-fi. Szerintem. Bár tény, hogy vannak benn jó, sci-fibe illő ötletek is, de attól, hogy körte a tudatmódosító és nem a kat levél még nem lesz nagyon fantasztikus...Különben is, hogy klasszikusra utaljak "Szóma, ha mondom, segít a gondon!"

Mindenesetre korántsem olyan gyatra, mint amilyenek a háttér ismerete nélkül tűnt.

Ha anno tizenakárhány évesen olvasom, valószínűleg nagyon élveztem volna, sőt talán még akkor is, ha nem a kozmosz fantasztikus könyvek sorozatának tagjaként kerül a kezembe, így… hogy is mondjam…

Szóval felnőtt könyvet vártam, és ez szerintem nem az.