Ízlelgessük a szót: Hammetiano. Magyarul: latino hardboiled krimi.
A műfaj egyik klasszikusa, vagy megteremtője (már a Dashiell Hammettről elnevezett Hammettianoról beszélek) a kubai Ignacio Cárdenas Acuña.
A hardboiled műfajról annyit nem árt tudni (persze ea teljesség igénye nélkül), hogy a főszereplője egy amolyan kemény tökű, kemény öklű magánhekus (jobbára), aki a cél érdekében hajlamos átlépni azon a küszöbön, ami a törvényest a törvénytelentől elválasztja. Néha ver, néha verik… takony, vér és alkohol egyaránt folyik bőséggel… és persze mindig akadnak gyönyörű nők, akik hősünk elébe (vagy ölébe) omlanak.
Mindezt azért tartottam fontosnak még az elején megemlíteni, bár szerintem a poszt olvasónak többsége tudja, mert Acuña Fidel Castro szocialista Kubájában alkotott.
De ez nem(!) szocialista krimit.
Igen, ő az egyik példája annak (persze, van még sok), hogy attól, hogy a krimi egy szocialista berendezkedésű országban születik, még nem szocialista krimi. Igaz, ehhez Acuña részben időugrást végez.
A történet, az Egy vasárnap rejtélye (Zrínyi, 1981) valamikor a hatvanas években, egy lövöldözéssel kezdődik. A lövöldözés, vagy leszámolás túlélője Júglar Ares, egykori magándetektív és börtöntöltelék, aki annyira köztörvényes volt, hogy a Batista rendszer bukása sem szabadította ki a börtönből, csak a jó magaviselete miatt (nem is, de ez bővebben már spoiler lenne…) szabadult korábban.
Tehát Ares, a egykori félvilági magánszimat miután a sebesüléséből felépül mesél, arról az eseménysorról, ami végül a börtönbe juttatta.
Ares visszarepít a múltba, valahova, az ötvenes évek eleji Havannába…
Máris belecseppentünk egy klasszikus Hammetti világba. Élvezhetjük a történet összekuszált szálainak bogozását. Ami bőven tocsog vérben és egyéb testnedvekben. Ares némelyeket megver, és néha őt is megverik… miközben próbálja kitalálni, hogy valójában miért ölték meg Susana Díazt, a luxusprostit.
Ez az egész csavar csavar hátán kompozíció már önmagában is jó, de a két idősík azaz a gyilkosság ideje és az a jelen amiben Ares mesél nem véletlen, mert még van néhány tartalék csavar… Nem, nem spoilerezek, ha nem muszáj.
De van itt még valami.
Mint említettem Acuña regénye a hatvanas évek végén, azaz Castro rendszerében született, és ekkor már az ilyen helyeken illet némi, ha nem is kommunista, de legalább szocialista öntudatot csempészni a művekbe.
A kettős idősík erre is jó.
És az új rendszer dicséretét is el lehet így, szinte fű alatt intézni. Nem kellenek öles betűk, cirkalmas tirádák… elég egy mellékesen odavetett mondat:
Ebben az országban mindenki újrakezdheti, aki hajlandó dolgozni.
Iciri-piciri vörösfarok… az ember szinte észre sem veszi.
Azt hiszem, ez az egyik olyan krimi, ami megérdemelné az új kiadást, a reklámot… mégiscsak műfajteremtő darab.
Egy Hammettiano.
