Van az amikor a cím és az első oldal után, van valami határozott elvárása (elképzelése) az embernek, hogy az adott könyv milyen lett… és amikor nem olyan, akkor határozottan csalódott, még akkor is, ha egyébként jó. Már a könyv.

Mondjuk svéd ifjúsági irodalomban sohasem voltam képben, de azért Astrid Lindgren, meg Selma Lagerlöf neve nem cseng ismeretlenül számomra… nem úgy, mint Stig Claesson neve, akinek terjedelmes életművéből, mindössze két kötet jutott el a magyar olvasóhoz. Először, a címében vidám hangulatot ígérő, Hilmer Johansson felemeli a hangját (Kozmosz, 1979) magyar címmel megjelent regény. Azért hangsúlyozom, hogy a magyar címe ez, mert bár értem, hogy ez a cím feltűnőbb, kedvcsinálóbb, mint az eredeti, de ugyanakkor részben ez a bűnös, ha az olvasó csalódik, mert lássuk be nem Hilmer nagypapa a főhős, hanem az unokája és az ő joga az élethez, [már amennyiben a szövegfordító programoknak hinni lehet a "med rätt att leva" szókapcsolat tekintetében].

Tehát van egy ifjúsági regény, ami bár viccesnek indul, a nagypapa hangjának erejéből kiindulva, melytől, ha felemelte

A szabadban megesett, hogy gyengébb szívű madárkák aléltan potyogtak tőle a földre, és áldozatul estek a szociális otthon két ádáz macskájának…

És tulajdonképpen itt már kezdődik azoknak a problémáknak a bemutatása, ami ebbe a bő 140 oldalba bezsúfolható volt. Mert ezek alapján a hetvenes évek Svédországában nem folyt se a tej, se a méz.

Mert lesz egy kis nemzedéki probléma… azaz vegyük észre, hogy az öregek tapasztalata fontos.

Lesz egy kis bevándorlás, mert hősünk Knut Kenneth Selma, félig bosnyák.

Lesz egy kis egyedülálló szülő, merthogy a félig bosnyák Knut K. Selma, félig árva.

(és még a nevét is elrontották, hiszen a Selma női név)

…és persze lesz párkapcsolati probléma is, mert Knut K. Selma barátnője idősebb egy kicsit, és ráadásul még „menő csaj” is lesz, hiszen ő lesz egy újság heti tinédzser lánya.

Lesz egy kis sportpolitika.

Egy kis urbanizációs negatívum.

Persze a szociális otthonok helyzetéről majdnem megfeledkeztem.

Ja, és a szülői felelősségről is…

A kábítószer és az utcai tinédzser bandák? Mert azokról is szó esik…

Na jó, nem erőltetem a felsorolást. Probléma, probléma hátán. És szerintem van akkora adag, hogy egy része már fel sem tűnt.

Ha, akkor olvasom, amikor a célközönség voltam, és erre lett volna esélyem, akkor bizony vágtam volna a sarokba ezt a könyvet, mert igazából a történetnek se eleje se vége, csak úgy lóg bele a vakvilágba, miközben azt magyarázza, hogy ahhoz, hogy tegyünk valami ellen, az okokat kell megérteni. Amivel amúgy egyet is értek, de...!

De a könyvben valójában senki semmit nem tesz, hogy a felvetett gondokon változtasson. Megreked azon a szinten, hogy ezek vannak, és ezek ellen majd tenni kell. Toleránsnak kell lenni... és idővel megszűnnek.

Persze így felnőtt fejjel azt mondom, hogy kell ez a könyv, ezekről beszélni kell. Felnőttnek, gyereknek egyaránt.

Nem csak Svédországban.

Szóval, nem az igazi… és ez részben a kiadó hibája, aki akarva, akaratlan egy humoros könyvvel kecsegteti az olvasót, amit nem nagyon kapunk meg.

Azt hiszem túl sűrű lett a szociális kérdések eme tárháza.

Nehezen emészthető.