Egy család reggelizik, amikor egy srác (ő, ifjabb Jimmy Rabbitte) éppen belerókázik a mosogatóba. Ez meg hogy? – mondok magamnak, és ott ragadtam a film előtt, mert nem is tudom… Ez még abban az időben történt (igen az elmúlt évezred utolsó éveiben), amikor a Duna tévé jó filmeket is adott péntek éjjelenként.

Ennek az volt a címe, hogy Méregzsák. Egy héttel később megláttam könyvként, és el kellett olvasnom. Így kezdődött az ismeretség a Rabbitte famíliával, és a Barrytown trilógiával.

Mondhatni bele a közepébe. Már csak az első és harmadik kötet megszerzése és elolvasása éveket váratott magára. Ami talán nem is baj. A Roddy Doyle által megrajzolt Rabbitte család igazi proli. Mondhatnám azt is, hogy bunkók, de igazából nem azok, csak egyszerűek, mint a faék, és ezt a nyelvhasználatuk is mutassa…

Teltek az évek, és most volt érkezése annak, hogy a trilógia harmadik kötetéhez az A mozgóbüféhez (Európa, 2001) hozzájussak. És vagy én öregedtem, vagy Doyle, de már nem tudtam olyan önfeledten nevetni, mint az A Commitmentsen, vagy az A méregzsákon.

Nem túllépve a fülszöveg információit, itt bizony ismét nehéz témát vesz elő Doyle. Ugye  az előző része a trilógiának azzal foglalkozik, hogy id. Jimmy legidősebb lánya Sharon leányanya lesz... Most  meg idősebb Jimmy Rabbitte (aki a fülszöveg szerint „kicsit bumfordi, de aranyszívű”, szerintem meg eccerű) munkanélküli lesz. Ez önmagában is nehéz ügy… helyzet, amit valahogy túl kell élni… mert egy bizonyos koron túl, túlélésre játszik az ember.

Már a kocsmába is csak hetente kétszer megy, mert büszkeség is van a világon. Vagy inkább, ha büszkeség is van a világon és nem akar potyázni.

Kérdés, hogy ezt a helyzetet mennyiben könnyíti, vagy nehezíti az, ha az ember legjobb barátja is hasonlóképpen jár…

Aztán amikor idősebb ez a legjobb barát kényszer vállalkozóként vesz egy mozgóbüfét, akkor akad némi elfoglaltság... És az olvasó izgulhat, hogy hőseink vállalkozása hogyan is sikerül.

Mert az üzletben nincs barátság. Vagy mégis van?

Olvasmányos. Néha vicces, néha csak sírva vigadós… néha… még elgondolkodtató. Egyszerű emberek, egyszerű története.

Persze én elfogult vagyok.

Kedvelem azokat a regényeket, ahol az sokak által lenézett prolik, a melósok, a hétköznapi emberek a hősök, akikkel nem történik semmi különös, minthogy megpróbálnak élni.

A munkanélküliség, a kényszervállalkozás, nem különleges. Sehol a világon. Jól tudjuk ezt. Egyre többen…

A trilógia csúcsa nekem továbbra is az A méregzsák marad, de bármely kötetét érdemes elolvasni. Akár külön-külön is.

Kezdtem azzal, hogy anno egy film kapcsán kezdtem el olvasni Doyle könyveit. Nos a Mozgóbüféből is készült film (nálunk A furgon címmel mutatták be) és ugyanaz a Stephen Frears jegyzi, aki az A méregzsákot, vagy egy másik kedvenc regényem feldolgozását a Pop, csajok, satöbbit.

Többek szerint a film még jobb, mint a könyv, de nekem már megvan a saját mozim.