Három könyv. Ennyi jutott júliusra, pedig azt hittem, hogy majd a nyári szabadság alatt tényleg lesz időm olvasni. Erre kiderül, hogy semmivel nem olvastam többet, mint általában.

Tehát a három könyv. Kettő Budapestről, kettőben meg robbantgatnak…

Valahogy úgy indult, hogy még azt sem tudtam, hogy milyen olvasmányba kezdjek. Ha nyár, akkor legyen valami könnyű. Valami olvasmányos. Mondjuk egy krimi. Régóta szemezek Harry Kemelman rabbi sorozatával. Nem, nem ajánlotta senki, de olyan ronda a borítója, hogy kedvet kaptam hozzá. Pechem volt, az első kötet A rabbi pénteken sokáig aludt nem volt meg a boltban. Másikkal meg nem akartam kezdeni.

Nem tudom, ki hogy van vele ismeretlen szerző művének megvásárlása mellett két ok miatt döntök. A borító, a cím, és egy mondat, amire felkapom a fejem. Szóval ez a kettő.

Szécsi Noémi könyvének a borítója kétségtelenül olyan ronda, hogy az már szép, vagy ahogy a nők esetében mondják, érdekes. Így vettem kézbe az Utolsó Kentaur (Ulpius, 2009) című kötetet. Be kell vallanom, hogy ha akkor tudom, hogy a szerző ezért a könyvért megkapta az Európai Unió irodalmi díját, akkor kihagyom. Ilyen díjas izéket elolvasni olyan cool. Én meg nem vagyok az.

Amikor belelapoztam azt mondta nekem a könyv, hogy „Tudvalevő” – szeretem ezt a szót – szóval

Tudvalevő, hogy Budapest a hazájukon belül nagyvárosi létre áhítozó magyarok kizárólagos esélye.

Hát, ha másért nem, ezért el kellett olvasnom a könyvet.

Azt mondják, társadalmi lektűr. Biztos. Ehhez sem értek. De olvasni jó volt, kevésbé krimi, mint Molnár Éva korai könyvei. Azóta hallottam azt is róla, hogy katyvasz, mert belekap mindenbe. Nekem pont ez a katyvasz, ez a mindenbe belekapás tetszett. Ettől budapesti, manapság annyi minden történik itt, és soha nem érzem azt, hogy a történésben ne lenne benne a folytatás. Ebben a városban manapság valahogy semminek sincs vége, maximum nem folytatódik. Nekem jól esett az anarchista biciklisfutárok történetét megélni, függetlenül attól, hogy a könyv hősei halványzöld anarchistákból, amolyan magyarok nyilai féle robbantós társasággá válnak a végére.

Hát fejlődésregénynek ijesztő, ez a budapesti mese…

Ha már Budapesttel kezdtem, folytattam is. Persze megint mást akartam eredetileg olvasni. Aszlányi Hét pofonjáért indultam, és Molnár Ferenc Az éhes város (Ulpius, 207) című könyvével hagytam el a boltot. Csak az Aludni tilos volt Aszlányitól, de azt inkább később.

Tehát Molnár.

A borító szerint ma is aktuális mű 1912-ből, a wiki szerint 1901-ből. Végül is lényegtelen. Pest tényleg nem változott. Molnár korrajzában kicsit zsidóznak a pesti polgárok, nem kicsit korruptak a politikusok, és a pénz – vagy a pénz ígérete – az úr. Orosvai – a főhős - egy házasság révén senkiből, hirtelen valaki lesz, a végén mégis öngyilkos lesz szerelmi bánatában. Mert Pesten mégsem lehet mindent pénzért megkapni…

Ez a jó ebben - az egyébként szomorú történetben – hogy Molnár mutat olyanokat, akiket Mammon nem babonáz meg. Szerény milliomost, becsületes politikust, szerelmes nőket.

Mondom, hogy mese…

A végére maradt a másik robbantós könyv. Ez is jobb híján. Háromszázé’ a Nyugatiban. Csak a címe miatt. Miről szólhat valami, aminek az a címe, hogy Foglalkozása Bűnbak (Ciceró, 1999)? És ki az a Daniel Pennac?

Nos, kaptam egy baromi jó krimit, érdemtelenül leárazva. Hogy a fickó tud valamit, vagy csak a fordító még nem tudom. Még. Mert, hogy keresni fogom a könyveit, az biztos. Jelent meg néhány. Ráadásul – mint kiderült – egy sorozatba futottam bele. Benjamin Malausséne, a bűnbak nem csak ennek a kriminek a főhőse… Ja, hogy mitől is bűnbak? Mert az a feladata egy nagyáruházban, hogy minden reklamáló előtt ő, az áruház műszaki ellenőre vigye a balhét. Bűnbánó képe láttán, a panaszosoknak nem kérnek kártérítést… Nem ellenőriz semmit, mégis jól végzi a munkáját, mert műszaki ellenőrként nem az ellenőrzés a dolga, hanem, hogy vigye a balhét.

Gőzöm sincs milyen lehetett a nyolcvanas évek Párizsa, de Pennac szemüvegén keresztül érdekes. Belleville mindenképpen.

Hát így telt július.