Tulajdonképpen a legegyszerűbb a tudatlanságom deklarálásával kezdeni, mert a szerzőről azért csak illett volna legalább annyit tudnom, hogy bizony, bizony ő a magyar közélet egyik kuriózuma. Már politikusként. Olyan ember, aki inkább mondott le államtitkári posztjáról, mint az elveiről.

Beke Kata tanár volt ízig-vérig, mert a J. B. Pendragon igaz története (Magvető – Rakéta Regénytár, 1979) című kötet írásait, vagyis azok első felét, az Igaz históriákat áthatja a mesélés, az ismeret átadásának [rossz szó lesz ez] kényszere. A tanítás vágya.

Valamit el kell mesélni. Valamit el kell magyarázni. Olyasmit, amit más is elmondhatna, csak éppen nem jut eszébe. Vagy elfelejtette. Vagy nem ér rá. Vagy nem érdekli annyira. Vagy el sem felejtette, és érdekli is, csak éppen nem grafomán. De ha olvas valami effélét, akkor megörül, és azt mondja „De jó, ez az! Éppen így gondolom én is!” És ennél nagyobb örömet nem szerezhetne annak, aki éppen azt megírta.

-írja Beke Kata az Ír az Ember című tárcájában.

A kötet két részből áll, Igaz históriákból és Kitalált históriákból, bár, hogy az igaz, mennyire igaz és a kitalált mennyire kitalált, az bizony nem egyértelmű. Az Igaz históriák mítoszok újra mesélése, talán még az is megengedhető hétköznapiasítása. Legyen épp szó a szörnyűséges Minotauruszról, vagy épp a címben is szereplő John Bonaventuráról…

Jó volt, jó volt – mondtam miközben olvastam – de… - tettem volna hozzá, mert eleinte nem értettem, hogy mi a jó az újramesélésben. Megmondani most sem tudnám, de már érzem. Érzem, hogy szerettem volna, ha Beke Kata amolyan rendhagyó irodalomórán mesél a türelmes Grizeldiszről, vagy éppen Uhuról az ősemberről és az ő feleségéről Buhuról.

Mert ilyen legendák az igaz históriák, bezzeg a kitaláltak…

A Kitalált históriák nagy valószínűséggel az író életének történetei, a Jeromosról a macskáról, Hilda néni smukkjairól, meg arról, hogy a jó elnyeri méltó büntetését, vagy éppen a mindent feláldozó, de becsapott szeretőről… kitalált históriák. Az élet találta ki őket...

Kesernyés történetek a mindennapokról, nem tragédiák, vagy nem nagyok... csak kicsik. Túlélhetőek. Éppen így gondolom én is…

Fogok még Beke Katát olvasni… neki mesélnie kell, nekem olvasnom. Az emberségről.