Nem állítom, hogy nem bennem van a hiba… elvégre egy regény, egy irodalmi alkotás befogadása, az sok mindenen múlik. Bár az azért sokat számít, hogy jól van-e megírva.
Mondjuk ez a „jól van megírva”, na ez pont nem az a fogalom, amit csípőből el lehet dönteni.
Mert ugye van akinek a parmezán illatos, van akinek hányás szagú.
Van aki, ha teheti kipróbálja az ínyencségeket, van aki a pattogatott cserebogarat, vagy a kandírozott csótányt azért már kihagyná… hogy most a krónikus vasárnapi rántott hús, sült krumpli hívőkről ne beszéljünk
Ízlések és pofonok.
Itt van például Köntös-Szabó Zoltán ígéretes című könyve az El Galante pajzán emlékiratai (Magvető – Rakéta Regénytár, 1984). Ami elolvasása után azt kell mondanom, hogy lehet, hogy Köntös-Szabó Zoltán a magyar irodalom nagyszerű szereplője, vagy az erdélyi irodalom nagyszerű szereplője, vagy akár az erdélyi magyar irodalomé… de ennek a könyvnek a befogadásához én bíz kevés voltam.
Lehet, hogy nagyszerű paródia a dédnagypapa emlékirata, csak nem tudom, hogy mit parodizál. Így viszont a szövege nehézkes, rosszul követhető… zavaró. Pajzánnak nem nevezném a szerző deczens játszadozásait a magyar nyelvvel. A történetből semmit, de semmit nem tudtam meg semmiről, csak valami erőltetett korhelymesét kaptam. Már az első száz oldalon sok volt, de el kellett olvasnom, ahhoz hogy megnyugtassam magam arról, hogy ez a mű még véletlenül sem azért jelent meg a Rakéta Regénytár kötetei közt, mert Köntös-Szabó a megjelenés évétől - minő véletlen(!) – a Rekéta Regényújságot szerkeszti…
Hát nem nyugodtam meg…
Viszont!
Be kell látnom, az én ízlésem nem biztos, hogy mérvadó… ez a regény például még lehet kandírozott csótány. Ínyenceknek.
Mindenesetre Köntös-Szabó Zoltán hosszú időre leiratkozott az olvasmánylistámról.
