A szemet szemért, fogat fogért, az életet életért törvénye nem ad, nem adhat soha megnyugvást. Ördögi kör.

Lassan fél évszázada kalauzolja kalandokon át egzotikus helyszínekre, jobbára Afrikába, az idén nyolcvanéves Wilbur Smith. A magyar olvasó úgy húsz éve követheti a Courtney, a Ballantyne család történeteit, vagy az egyiptomi történeteket Taitával.

És most itt az újabb sorozat Hector Crossal, az egykori katonával, biztonsági szakértővel és igen, most már milliomossal. Megjelent az Afrika szarva folytatása, magyarított címén az Afrika mélye (Delej, 2013). [Nem tudom kinek köszönhető az „ötletes” címadás, aminek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a kezdődő sorozatot össze tudja kötni az olvasó. Nekem az eredeti cím, az Ördögi kör jobban tetszik.] Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy a következő kiadás az eredeti címmel fog megjelenni. Volt már ilyen.

Szóval szerintem ez jobban sikerült, mint a véleményem szerint gyengécskére sikerült előző rész folytatása, bár ez sem mutat túl, a felbosszantják, bosszút áll sémán.

Az előző történet ugye ott ért véget, hogy Hector Cross - bosszúból felesége Hazel Bannock lányának megöléséért - gyakorlatilag felszámolta a Tipoo Tip klánt. A folytatás kezdetén Hazel gyereket vár, amikor merényletet követnek el ellene. Az orvosok csak a babát tudják megmenteni. Hector Cross újra bosszút elindul, hogy bosszút álljon. Csakhogy előbb ki kell derítenie, hogy ki is áll a merénylet mögött.

Persze az első tipp a Tipoo Tip klán esetleges túlélői. De kiderül, hogy a család talán egyetlen túlélője nem akar, nem akart bosszút állni… mert ugye nem mind terrorista, meg gonosztevő, aki moszlim.

Vissza a kiinduláshoz - már a nyomozásban - és fény derül a Bannock család sötét titkára dolgaira… a „mérgezett mag”, azaz Carl Bannock ügyeire

Nem tudom, ki hogy van vele, talán én öregszem, vagy csak finnyásabb lettem, de mintha Smith úr utóbbi két munkájában, mintha erőteljesebb, vagy naturálisabb lenne a szex, meg az erőszak, mint a korábbi történetekben. Bevallom, a testnedvekben való tocsogás ilyetén mértékét kicsit sokallom. Most vagy bennem van a hiba, vagy valami (eszem ágában sincs az új feleségre kenni, inkább a divatot hibáztatnám) tényleg a kalandregényből az erotikus thriller felé tolta el Smith úr regényeit.

Halkan jegyzem meg, anyám kérte, de nem adtam oda! Nem értékelné…

Az előző könyvvel az volt a bajom, hogy gyakorlatilag hajsampon módjára amolyan furcsán 2in1 kötet lett. Volt két önálló történet, amit valószínűleg csak azért gyúrtak egybe, hogy meglegyen az oldalszám.

Most valami hasonló a felállás, de ez azért már nem olyan zavaró.

Azt azért látni kell, hogy ez a kötet mondhatni szintén két könyv. Az eleje meg a vége, azaz a Hazel elleni merénylet és a bosszú egy könyv. Kicsit sovány, de akciónak bőven sok. A nyomozás kitérője azaz Hector találkozója Aazim Muktar Tipoo Tip mollával belefér, mondhatni lezárja az Afrika szarva történetet, azzal a tanulsággal, amit már említettem, hogy nem minden moszlim terrorista… Ezt azért nem árt tudatosítani a világ nyugatinak mondott felével, amelyik mondhatni napi szinten találkozik iszlám szélsőségesekkel a napi hírekben. (Boston, London… hogy a közelmúlt merényleteit említsem)

A másik könyv, amolyan könyv a könyvben az „A mérgezett mag” Hazel megboldogult férje nevelt fiának, Carl Bannocknak, no meg testi-lelki [inkább testi, mert ennek a két állatnak lelke az nincs!] jó barátjának, üzlettársának, szertőjének Jonny Congónak a története. Na ez, az ami aztán tényleg tocsog a testnedvekben…

A finnyásságomat leszámítva a könyv azt hozza, amit egy Wilbur Smith törzsolvasó vár. Kaland, szex, egzotikus helyszinek, meg némi luxus… mindez olvasmányos, akció dús történetben tálalva. Persze nyitott véggel, mert Carl Bannockot megöli Hector Cross, és elfogja bűn és egyébtársát Jonny Congót, akit átad az igazságszolgáltatásnak. …és Johnny Congo megint megszökik…

Szóval mindaz, amiért Wilbur Smithet szeretjük… bármikor újraolvasható.

Vissza a hazai vizekre. Régi klasszikus hiányosságom, hogy megismerjek egy legendát, a Paprikás nevű nyúlról.