Nehezen született ez a bejegyzés, mert milyen címkét lehet ragasztani három olyan kisregényre, ami szerkezetét tekintve mégiscsak krimi, de valahogy mégsem az. A többségi javaslat szerint nevezzük őket bűnregénynek… már, ha egyáltalán kell címkézni.

Azért kellemetlen egy művészieskedő próza után irodalmat olvasni, mert nagyon látszik a különbség, és az ember gyereke akkor már nem csak a fákat sajnálja, hanem a feleslegesen elpocsékolt időt. Jó, tudom ahhoz, hogy tudjam, hogy pazaroltam az időt végig kellett olvasni. Mert ugye a tapasztalat.