Mer’ ugye mit vár az ember egy ausztrál krimitől? Már a bűnügyön, meg annak a felderítésén kívül. Én speciel kengurut, vagy koalát. Vagy legalább egy nyomorú szörföst. Valamit, ami ausztrál…
Most majdnem azt mondtam, hogy ez az, amit biztosan nem kaptam meg Judah Waten Bűnrészesség gyilkosságban (Kossuth, 1963) című krimijétől. Már azt az érzést, hogy ez ausztrál.
[Be is rakok ide gyorsan egy koala képet csak hogy az érzés meglegyen!]
Meg azt sem amit a fülszöveg ígér, hogy ez itten:
"…izgalmas, fordulatos detektívregénynek indul, majd éles politikai szatírává bővül, amelynek során feltárul az olvasó előtt az „igazi demokrácia” cinikus igazságszolgáltatása."
Pedig pont ez a fülszöveg volt az, ami meggyőzött, hogy hozzam el a nyitott könyvespolcról.
Hát menjünk sorba az első reakcióimon.
Ez a regény még az 1963-as első magyar megjelenés során sem volt izgalmas.
Ez a regény sohasem volt fordulatos. Akkor lett volna min meglepődni.
Ez a regény soha sem volt szatirikus, vagy nekem vannak téves elképzeléseim a szatíráról.
Az a nagy büdös helyzet, hogy ez a könyv maximum propaganda célokból érhetett meg két kiadást. Merthogy leleplezi a hanyatló nyugat [igen kérem a nyugat már akkor is hanyatlott, csak qrva jól bírja magát az azóta eltelt fél évszázadban…] igazságszolgáltatásába beleszóló pénzügyi és politikai hatalom. Ez azé’ már mekkora boldogság lehetett itt Európa keleti felén, ahol csak a politikai hatalom szólt bele!
Szóval a sztori egyszerű valaki agyonveri az ismert tőzsdés exnejét. Ráadásul egy igazán szorgalmas ékszertolvaj garázdálkodik a környéken. Vajon ő tette? Vagy a volt férj? Vagy az asszony két szeretőjéből valamelyik? Vagy valaki más?
Juszt sem mondom meg!
A bűnügyi csoport nyomoz. A csoportban a régi és az új iskola harcol. Az erő és az ész… Na, most azt sem fogom megmondani, hogy ki nyer.
Az egyetlen dolog, ami miatt érdemes elolvasni Waten regényét, a pozitív hős hiánya.
A kontinensnyi ország történelméről ugye tudjuk, hogy fehér lakossága leginkább börtönkolóniaként kezdte a pályafutását. Magyarul elítélt és őr egyaránt büntetésből költözött eleinte oda. És bizony sokszor, talán csak a szerencsén múlott, hogy ki melyik csoportban kezdi meg a pályafutását.
Szóval ebben a történetben nincs pozitív hős. Itt kérem mindenki disznó valamilyen módon. Nem az a kedves disznó... Itt senki sem kedves, és a végére senki sem szimpatikus. És nem emlékszem rá, hogy ilyen krimit valaha is olvastam volna.
És ezért is merül fel a kérdés bennem, hogy kirimi ez egyáltalán? Nem tudom eldönteni. Klasszikus kriminek semmiképpen nem mondanám.
