Velünk egy időben érkezett a műintézmény könyvtárába néhány új könyv, köztük Asperján György Rohanj velem című regénye. "Kamaszokról szól" – ajánlotta kedvesen a könyvtáros. Lecsaptam rá. Felkavart.

A franc se tudja, de én kamaszként nem ilyenre vágytam, hanem egy vakációra a halott utcában, vagy egy nyárra a szigeten, keménykalapra és krumpliorra, de nem a Kohán Imrére. Rá végképp nem. Túlságosan is beleéltem magam…

Eredmény: Asperján György neve egy könyv címlapján, vagy gerincén olyan volt nekem, mint a parázs. Megfogni sem akartam, nem hogy elolvasni. Meg volt nekem a magam baja!

És most a nyitott könyvespolcon ott volt. Félve fogtam meg. Nem rázott, nem égetett. Hátha most…

Így került hozzám Asperján első regénye a Vészkijáratbejárat (Szépirodalmi, 1975).

Mondják, Asperján önéletrajzi ihletésű könyveket ír. Ő is drehásként kezdte, mint a főhőse Cselák Gyula.

Egy év története, amolyan napló kockásfüzetbe’. Amolyan a felnőtté válás rögös útján botladozó tizenhét éves naplója. A tizennyolcadik év története, a tizenhetedik születésnaptól a tizennyolcadikig. Amikor az ember (fiú)gyermeke leginkább azzal van elfoglalva, hogy mit is akar az élettől. Lévén hímnemű a hősünk, először is NŐT! De azt nagyon. Mindenhol ingerlő mellek és fenekek, meg tenyérnyi miniszoknyák… [Ó, azok a hetvenes évek…!] Meg menő lenni. Kiemelkedni, nem nagyon, csak egy jobb életbe. Ki a prolilétből.

Gyula útján a vezérlő csillag a Vörös és fekete Julien Sorelje… már ami a kitörést a felemelkedést illeti. Ezért is szerepel oly gyakran a naplójában az idézet "Tíz órakor megteszem!" …azért a főbelövős opciót kihagyja.

Valahol az első fejezet közepén majdnem feladtam… Asperján túl jól írta meg. Még mindig emlékszem kamasz magamra, a valóság és a fantázia keveredésére, hogy a történéseket utólag az ember megpróbálja kiszínezni, hogy nagyobb, erősebb, frappánsabb… egyszóval menőbb legyen, aztán mindig rájön, hogy nem érdemes. Ami történt, megtörtént, és úgy, ahogy. Nem lehet újrajátszani.

Nem tudom, hogy egy mai kamasz mennyit értene meg Gyula életéből, hogy mennyire érti a munkásszállást, az al- és ágybérletet, az esti iskolát munka mellett… Nem hiszem, hogy értené, aki meg érti, az nem olvassa, hanem éli. Attól tartok, hogy a holnap kamaszának viszont Cselák Gyula csak szóhasználatában lesz távoli múlt.

Persze, hogy elolvastam végül. Mondtam már, Asperján túl jól írta meg. …és persze ott voltak az ismerős helyszínek, érzések… és a franc se tudja, hogy mi minden lehet/lesz a Gyulából.

Elvégre lendületesen megindul a lejtőn… lentről lejjebb. De keresi, és megtalálja a vészkijáratot, vagy a vészbejáratot, hogy a lejtőből emelkedő legyen.

Felnőtt lesz szép lassan. Ezt érzi az ember. Már, hogy benne van a lehetőség, mert a napló nem a felnőttségig, csak a nagykorúságig, a férfivá válásig kíséri…