Valamikor – nem is olyan régen – amikor még nem volt nintendo, meg psp, meg okos telefon, meg hasonló izék, amikor még a gyerekek nem valami monitort bámultak egész nap. Amikor játszottak, hogy ne unatkozzanak (nem online, hanem hús-vér élőben), volt négy testvér…

Kezdhetném akár ezzel is, de lássuk be, ez egy orbitális demagóg baromság, mert akkoriban is voltak gyerekek, akik szaladgáltak, fára másztak, és csak a fantáziájuk szabott határt, ha játszottak, meg most is vannak. És akkor is voltak életunt, kis teszetosza pöcsök, akik akkoriban a monitor meg a tévé helyett a többieket bámulták, vagy csak egyszerűen úgy bambán… kifelé a fejükből… a semmibe.

No de, azért kezdtem ebbe a bejegyzésbe, mert megint gyerekkönyvet olvastam, méghozzá a delfines fajtából. Konkrétan Ewa Lach Kozmohikánok, bocsánat, Micsoda Kölykök! (Móra, 1970) című könyvét. [Nekem az eredeti cím jobban tetszik.]

Ha most visszagondolok arra, hogy melyik gyerekkönyvet olvastam annak idején ronggyá, hát a Nyár a szigeten és a Vakáció a halott utcában vezetne. Azt hiszem. [Mert a Mézga Aladár különös kalandjait valaki lenyúlta…] Jók ezek a hihető szünidős könyvek, nem véletlen a Tüskevár sikere sem. Amik akár velem is… Vagy valakivel, akit ismerek…

Mint ahogy a négy testvér, a „fiúsított” lány, Malgosia, és három fiú, Michal, Zbyszek, és Adzik (igen, lengyelek) tengerparti nyaralásában sincs – elméletileg – semmi különös, de ők azzá teszik maguknak.

Azzal, hogy van fantáziájuk. Azzal, hogy játszanak. Rablósat, lakatlan szigetest, indiánost – így lesznek ők a kozmohikánok, a modern indián törzs – szellemesest, meg ami éppen az eszükbe jut...

Persze közben „háborúznak” a helyi gyerekekkel, de aztán kibékülnek.

Néha bajba kerülnek. Na, nem nagyon, de ez csak a szerencsén múlik.

Találkoznak hülye és jó fej felnőttekkel. A hülye felnőtt tipikus esete Micsodakölykök néni, aki állandóan regulázná a szerinte neveletlen kölyköket… Akik persze, bosszút akarnak állni az állandó szekálásért. Pontosítok. Bosszút állnak.

Még némi bűnügy is akad számukra… De hát egy igazi vakációs történetbe kell a rejtély.

Azért kicsit sajnálom, hogy csak most és nem tizenkét évesen olvastam. Tetszett volna, még akkor is, ha egy lány szemszögéből ismerjük meg a történteket.

Azért jobban belegondolva sorolni lehetne a jobbnál jobb vakációs regényeket…

Hogy egy mostani tizenkét évesnek tetszene? Nem tudom. Nem tudom, hogy mi tetszik most egy tizenkét évesnek, de ha lenne egy tizenkét évesem, hát megpróbálnám… hátha bejön neki.

Kellet ez a felüdülés, mert kicsit tartok a következő regénytől. Állítólag amolyan ukrán Transpotting. Szerhij Zsadantól a Depeche Mode.