Már megint krimi. …és már megint egy sorozat, amiből csak szemelvények jelentek meg magyarul. Ráadásul egy olyan könyv, amit elsőre eléggé lepontoztam a moly.hu-n, de hát ilyenek az első benyomások.

Nem titok, hogy a hangulatuk miatt olvasom a Maigret történeteket. Persze azt nem mondom, hogy a rejtély megoldása nem érdekel, de képes vagyok akkor is újraolvasni, amikor már tudom, hogy ki a gyilkos. Úgy gondolom, hogy egy igazi „Maigret-krimi” nem spoilerezhető el.

Azok közé tartozom, akik a Maigret történeteket a hangulatuk miatt olvassák. A párizsi életképek miatt, a kisvendéglők, kávéházak, kocsmák és lokálok miatt, a Maigret nosztalgikus hangulatú gondolatai miatt.

Az átlagos magyar krimi olvasónak nem sokat mond például  A. A. Fair neve. Mondhatnám azt is, hogy az illető úrnak, vagy hölgynek (úrnak) nem jelent meg műve magyarul, ami persze nem igaz. Az viszont tény, hogy anno a Magvető nem kísérletezett egy ismeretlen álnév bevezetéséve, hanem a szerző…

Ritka, hogy egy posztban idézek a műből. Olyan meg még tán nem is volt, hogy idézettel nyitok (már a felvezetés után), mert ugye ezek az irásocskák, nem recenziók. Ez egy egoblog, azaz amolyan én és a könyv bejegyzések születnek. Ha valamelyiknek recenzió íze lenne, az bizony azt jelenti, hogy…

Olvasok. Néha kipillantok a könyvből, és mintha elvesztek volna a színek. Kicsit fekete fehér lett a világ. …és a betűkhöz visszatérve hallom a fejemben, hogy egy furcsa, lassú, karcos hang narrál… Humphery Bogart ül az agyamban.

Lassan tíz éve, hogy rácsodálkoztunk a skandináv krimire, mintha az valami újdonság lenne, mintha az a semmiből tűnt volna fel, holott, itt volt már az korábban is, csak valahogy nem vettük észre. Talán nem volt, ami felhívja az olvasó figyelmét.

Azzal, hogy az ember régi könyveket olvas, hogy régi könyvekről ír blogot, leginkább magát szórakoztatja. Hírértéke a friss megjelenések recenzióinak van. Viszont antikváriumból, vagy az esetemben „leselejtezett” könyvek* közül válogatni… igazán olcsó szórakozás.

Maigret nyomoz. Nosztalgiázik. …és iszik. Az utóbbihoz hozzátehetném, hogy természetesen. Az alkohol, akárcsak a pipa, hozzá tartozik a felügyelőhöz.

Bár a teljes Gardner-i életmű, a maga nyolcvannégy Perry Mason történetével, fordításban nem érhető el. Így is bőven akad olvasnivalója a krimikedvelőknek.