Vannak rejtélyes szerzők, aki a semmiből bukkannak fel, fényesen bevilágítják az égboltot, aztán nyomtalanul eltűnnek. …talán csak egyszer sült el a tolluk, vagy éppen valaki mást tisztelhetünk egy álnév mögött. Itt van például a hazai ifjúsági irodalom Koplárovics Bélája,

Bodó Géza, akiknek a Barlang a szigeten (Móra, 1967) című regénye valószínűleg sok éppen tizenéves fiúnak szerzett izgalmas perceket, mint ahogy annak idején nekem is.

Kerestem, keresem, hogy ki is ő… Ha valaki ír egy ilyen telibe talált könyvet, akkor az nem létezik, hogy ne legyen nyoma. Nincs. Így arra a következtetésre jutottam, hogy Bodó Géza csak egy álnév, és valójában Árkos Antal műfordítónak köszönhetjük ezt a kis remekművet.

Egyébként Árkos nevéhez olyan fordítások kötődnek, mint az A sátán kutyája, az A Hudson vándora, az A szellem leopárd, a Hárman a vasút mentén… stb. szóval Antal bácsi igen csak kiművelt fő volt kalandregények tekintetében. Nem lenne csoda, ha ezek után írt volna egyet, megcélozva azt az olvasóközönséget, akik szeretik a kalandokat, és akik még abba a korba tartoznak, hogy a „lányok hülyék”.

…és akiket nem zavarnak némely megkérdőjelezhető mozzanatok a történetben. Mert olyanok azért akadnak.

Nem vitás, ez egy célzottan fiúkönyv.

Van benne minden, mint a moziban.

Hajótörés, kalózok, kincs és kincskeresés, tragédia, oroszlánszelídítés, elefántidomítás, gonosz és jó bennszülöttek, gonosz törzsi varázsló… szóval Afrika.

És mindehhez a történet elején a hősünk, az ifjú Tom Ralph, még csak tíz éves. Mire szerencsésen visszatér Angliába, vagy tizenhét [de ezt lehet, hogy elszámoltam]. …és persze a végre jut még egy gonosz rokon.

No meg az ifjú Tom pont olyan, amilyen minden tíz éves lenni szeretne. Atlétikus, erős, ügyes, nyelvzseni, remek céllövő, ért az állatokhoz, született vezető, mit vezető hadizseni, és persze született nyertes, és túlélő, hiszen a felnőttek (köztük a saját apja is), úgy hullnak körülötte, mint a legyek. Egy Robinsonba oltott Tarzan… vagy mifene.

Tudom, felnőttként olvasva lehetne szőrözni, bakikat keresni a történetben, mint például az elefánt vadászat és az elefántszelídítés, hiszen ahhoz képest, hogy életében először találkozik egy ekkora benga állattal, egyből tudja, hogy hova kell lőni, és persze az elefántszelídítés is úgy megy neki, mint egy indiai mahutnak. Ja, nem. Neki nincs rá 15 éve… letudja egy fél év alatt.

Meg a törzsfőnökséget sem szokták kölyköknek ajánlgatni… mert akár törzsfőnökké is válhatna a mi kis Tomunk… Na, persze.

De ezek csak egy olyan apróságok, ami egy magamfajta kukacoskodó felnőttet zavarhat, a tízéveseknek ez pont lényegtelen.

…és ők, a tízéves fiúk a célközönség.

Ezért is maradtak ki belőle a lányok, ezért is maradt ki belőle a szerelem. Ha jól emlékszem talán két nőnemű mellékszereplő akad, az egyik szobalány, a másik valami bennszülött öregasszony, aki a beteg hősünket ápolja, de csak addig, amíg félig öntudatlan.

Mert a lényeg a túlélés, a vadon, a hősiesség, a barátság, a testvériesség… a "tiszta" férfiasság.

Szóval kedves felnőttek, adjátok oda nekik. Szerintem a mai tízévesek is szeretni fogják.

...és mert a végén a kőgazdag ifjú hős iskolába megy. Hova máshová?