Tartozom egy vallomással. Akkor hagytam fel hosszú időre Leslie L. Lawrece könyveinek az olvasásával, amikor az az érzésem támadt, hogy azok tulajdonképpen felnőtt Scooby Doo történetek. Nem Indiana Jones, nem Bátky János, csak egy macsó Scooby DooAkkor lett csömöröm.

Szóval sokáig nem olvastam Lőrinc L. Lászlót, és talán most se olvastam volna, ha rápillantok a szerzői jog tulajdonos nevére... Mát, hogy Lőrinc L. László rejtőzik a Frank Cockney név mögött. De mivel ezt nem tettem, így az olvasásra váró könyvek közé került a Négy fekete koporsó (Fabula, 1989).

Mit is mondjak...

A Frank Cockney történetek is sorozatnak indultak. Aztán a kísérlet hamvába holt. Mindössze két regényt élt meg… talán nem véletlenül.

Pedig jó eséllyel indult a sikerre.

Lássuk be, Lőrinc L. László kiváló mesélő, azt hiszem bármilyen szar (bocs!) történetet képes lenne olvasmányossá tenni.

Frank Cockney próbálkozás egy újfajta (csapatjátékos, a magányos hős Leslie L. Lawrenceszel szemben) főhős kialakítására. Ez egy „kommandós” regény.

Négy fős csapat némi egzotikummal spékelve, azaz van benne egy latino és egy indián is. Az utóbbinak van egy ki burleszk hangulata. Ő lenne a vicces figura. Afroamerikai már nem fért be. Szóval van ez a négy fickó, akiket egy közös kaland, vagy inkább trauma kapcsol össze, és akik megkapják a címben szereplő fekete koporsókat.

Működne ez, de valahogy a figurák nincsenek kidolgozva. Itt-ott megcsillannak az ötletek, kiváltképp az indiánnál, de valahogy langyos az egész. Olyan félkész. Nem megy túl a b-kategóriás akciófilmek színvonalán.

A történet felét elviszi a csapat összeszedése [ez különben talán Kuroszava Hét szamurája óta bevált időhúzás], és a háttér bemutatása, mert a négy fekete koporsó rejtélye visszarepíti hőseinket térben és időben Kambodzsába.

Követik a nyomokat, összeáll a csapat, hogy szembeszálljanak és leszámoljanak az egykori elárulójukkal.

Mellesmeg a négyből háromnak akkora poszttraumás stressze van, hogy arra John Rambo is büszke lehetne. …és itt, azaz ebből a rutinos olvasó már tudja, hogy szar van a palacsintában.

Verekszenek, lőnek, még egy késpárbaj is akad (ami talán a könyv legjobb és tréfásabb akciójelenete, már ami b-kategóra szinten akadhat, mert nyomokban humort is tartalmaz).

És a végén minden a helyére kerül, a rossz elnyeri méltó büntetését…

Magyarul semmi különös.

Ráadásul mindez az Allistair MacLanei hagyományok mentén, fiúkollégiumi stílusban, azaz nincs szex.

Egyszóval (vagy inkább hárommal) tisztes, iparos munka. Strandra, utazáshoz tökéletes. Kikapcsol és könnyen felejthető. Például két hét alatt a nagy részét elfelejtettem.

De mint mondtam, Lőrinc L. László egy kidolgozatlan, gyenge történetet is eladhatóan, olvasmányosan tud megírni.

De nem véletlen, hogy ez a kísérlet, igen csak rövid életű lett.