Megint az ezeregy. Nem, nem arra hajtok, hogy minél nagyobb százalékban olvassam a lista köteteit a még hátralévőben… Nem mondom a jelenlegi tempóban, ha csak a lista szerint olvasnék, elég lenne alig húsz év.
A hiányosságaim között ott vannak például az orosz realisták. Tudom, hogy nem szép dolog, de valahogy anno elvették tőlük a kedvem… Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij nekem csak annyira nem fehér folt, amennyit a filmek megmutattak belőlük. Meg itt van még Ivan Szergejevics Turgenyev, aki öt könyvvel is ott van a listán, én meg csak a címeket ismertem eddig a műveiből. De ugye a nyitott könyvszekrénybe meglepő nagyságrendben kerülnek ki a klasszikusok. Így került hozzám a Tavaszi vizek (Szépirodalmi, 1973) Áprily Lajos féle változata.
Ez utóbbit azért hangsúlyozom, mert tudomásom szerint még két verzió érhető el a hazai antikvár piacon, a Timkó Lajos és a Kiss Dezső féle korábbi fordítások a Tavaszi hullámok címmel . Sőt lehet, hogy van még egy harmadik, ami 1917-ben jelent meg a Milliók könyvtára sorozatban Turgenyeff Iván tollából a Tavasz hullámai címmel, bár az lehet, hogy a Timkó féle fordítás, csak a címe ferdült.
Ez lett volna a kis színes.
Szóval: a könyvszekrényben rám kacsintott ez a kis (igen, mindössze 164 oldal, az Olcsó Könyvtár kisalakú kiadványában) regény.
Azt kell mondanom kellemes meglepetés lett. Végtelen üresjáratok (nekem a tájleírások tudnak ilyenek lenni…) helyett egy - mondhatni - üres jellemet adott… Ok. Bármennyire is meg kéne vetnem, nekem, mint olvasónak a sodródó, terv vagy inkább cél nélküli főhőst, nem megy. Nem sajnálom, nem nézem le, nem ítélem el. Mondhatni, kellenek az ilyen emberek is. …viszonyítási alapnak.
Turgenyev egy szerelmi történetet mesél el. Amolyan, a sokak által sokszor megélt "mi lett volna, ha..." felvetést megelőző visszaemlékezés. Hőse Dimitrij Pavlovics Szanyin egy emlék hatására visszagondol azokra a Frankfurti napokra, amikor élete új irányt vett. Amikor az igaz szerelmet, vagy annak lehetőségét felcserélte aaa…
Hogy is mondjam? Szóval jött egy másik nő, és hősünk lelépett... és még tudja majd fokozni.
Persze értekezhetné(n)k a Szanyin jelleméről, arról, hogy ő egyszerre jó ember, mégis egy erkölcsi nulla, hiszen elárulja és elhagyja a menyasszonyát azért, hogy egy férjes asszony játékszere, rabszolgája legyen.
De ugye a testiség hatalma… a szenvedélyé, ami nem csak a puha embereket tudja beszippantani, csak az erősebb jellemek ilyen esetekben hajlamosabbak golyót röpíteni valaki fejébe. Ugye a saját és az imádat tárgyát képező személy fejének szétdurrantására ugyanakkora az esély.
Úgyhogy én nem is ekézném szegény Dimitrij Pavlovicsot, ha a történet mindössze arról szólna, hogy hogyan találkozott a gyönyörű és tiszta, ugyanakkor csóró Gemával*. Hogyan szeretett belé, és hogyan szerette el a vőlegényétől, és hogyan hagyta ott Marija Nyikolájevna szép sze… azt hiszem ide mégsem a szemeiért a megfelelő szó... a megfelelő meg valószínűleg korhatáros.
Turgenyev, viszont kegyetlen tréfát űz hősével (mondtam én, hogy lehet fokozni, és a spoileres fülszövegben is ott van), mert a történetet tovább viszi és a már idős Szanyin elindul megkeresni Gemmát…
Hát kérem, ez az a pont, ahol hősünk, illetve Turgenyev hőse, elvesztette a rokonszenvemet… Turgenyev itt csinált deklaráltan hülyét szegény Szanyinból… és még erre is rá tud tenni egy lapáttal.
Úgyhogy a kedves olvasó nagy valószínűséggel, akárcsak én, végül egy "vén hülye!" sóhajtással csukja be a könyvet.
Mindemellett be kell látnom, hogy ezzel a könyvvel is kár volt eddig várnom.
*senkit ne tévesszen meg, hogy a fülszövegben a Gemma helyett Gamma szerepel. Valószínűleg a hősnő sugárzó szépsége kavarta össze a betűket a fülszövkreátor tollában.
