Azzal hogy egyre több tudományos fantasztikus (magyarul sci-fi) fordul elő az olvasmányaim között nem voltam, és valószínűleg nem is leszek a műfaj alapos ismerője.

Itt van például a nem is olyan régen olvasott mű, a Sehollakók, ami a ’80-as évek magyar fiataljainak sokaságát győzte meg arról, hogy az idegenek köztünk járnak. És tette ezt jóval hatásosabban, mint a MiB.

Én meg a könyvet olvasva arra gondoltam, hogy mennyire francia. Mert én meg tele vagyok előítélettel… Szóval abban a könyvben az tűnt fel, hogy szerzőnk, a Francis Carsac néven publikáló Francois Bordes, kissé - hogy is mondjam? – felsőbbrendű lényként kezeli az embert, mert hiába találkozik regényének főszereplője az embernél fizikai és/vagy technikailag fejlettebb lényekkel, mégis az ember nélkül menthetetlenül elpusztulna mindenki.

No ehhez képest az A világűr Robinsonjai (Kossuth, 1972) című regénye kevésbé elszállt, már ebből a szempontból.

Mint a fülszövegből is megtudjuk egy rejtélyes kataklizma során néhány ember egy darab földdel együtt az általuk Tellusnak nevezett bolygóra kerül, ahol meg kell teremteniük a biztonságos élet feltételeit. …és megcsinálják. Ugye ezen, senki nem lepődött meg.

Bár a magyar piacon ez a regény nyolc éávvel korábban jelent meg, mint a Sehollakók, mégis érződik rajta, hogy ez született később.

Mint korábban említettem, nekem ez a mű nagyon francia. Magának a Nagy Francia Forradalomnak az eszmeiségét hordozza, és nem csak azért mondom, mert Kuczka Péter is megemlíti az utószóban két bekezdés erejéig. Annak idején megtanultam, hogy a forradalomnak a hivatalos Egyenlőség, Testvériség, Szabadság jelszavánál, talán fontosabb volt a Nacionalizmus, Liberalizmus, Alkotmányosság. És az új társadalom felépítésében ezek Carsac fő szempontjai.

Itt most lesz egy kis spoiler is, de másképp nem megy.

Szóval, a kataklizma során echte franciákból álló társaság kerül az új bolygóra, ahol egyből a tudósokból álló értelmiségi réteg veszi át az irányítást, konventet alakítva. Természetesen a diktatúrára törő ellenzéket leverik, ami annak köszönhető, hogy a francia tudós olyan tökös, mint a rossz tanuló álmában Karinthynál, másrészt technikailag olyan fejlett, hogy kapásból föld levegő rakétákat gyárt. Egy francia MacGyver. …és a győzelmükkel egyúttal helyre áll egy alkotmányosnak mondaható rend is.

Van egy papjuk is, de az hősileg meghal, így a klérus és a polgári konvent végképp nem tud ütközni egymással.

Természetesen, az idegen bolygó őslakosságával is szembekerülnek hőseink, az állatokkal megküzdenek az emberekkel, bocsánat kentaurféleségekkel, pedig megegyeznek, pont ahogy a telepesek, az amerikai őslakosokkal. Szóval nem hiába a gyarmatosító rutin. Nem mellesleg az őslakosok valahol a kőkorszakban tartanak, kivéve azt a keveset, amit valami más idegenek megtanítottak a fémöntésre.

Az így talán nem spoiler, hogy mint minden robinzonád esetében, valahogy mégis csak össze kell a végére futni hőseinknek az elvesztett civilizációval. Erre van több verzió is, az egyik hogy jön értük egy űrhajó, ami nem lehetetlen, hiszen a regény elején kiderül, hogy az emberiség már meghódította az űrt, és rendszeresen repked odafent. Vagy az, hogy az idegenbe szakad tudósok rakétát építenek, esetleg kiderül, hogy nem csak egy darab föld cserél helyet a Tellus egy darabjával, hanem több… hogy melyik a nyerő azt most nem árulom el.

Mindent összevetve, nem szerettem meg Carsacot, mondjuk több műve könyv formájában nem is jelent meg magyarul, ha jól tudom. De az izgalmat kedvelők megkapják a kaland és fantázia vonalat, másoknak meg ott a társadalmi utópia.