A visszatérő olvasóknak már régóta világos, hogy ebben a blogban frissen megjelent könyvről aránylag ritkán olvashatnak. Viszont cserébe előkerülnek a hazai könyvkiadás (jobbára) méltatlanul elfeledett darabjai is. Mondhatni válogatás nélkül. Illetve…
Illetve az a helyzet, hogy az ifjúsági könyvekkel óvatos vagyok. Nagyon sok olyan műbe szaladtam bele, amiről, vagy minek a szerzőjéről meg voltam győződve, hogy zseniális, és amikor évekkel később szembejött újra a mű, akkor csalódást okozott. Persze tisztában vagyok vele, hogy az írónak elsősorban a célközönséggel kell megtalálni a közös hangot, és ami felnőttfejjel bosszantó hülyeségnek, bárgyúnak tűnik, az gyerekként, vagy fiatalként lehet igazán szórakoztató. Meg fordítva is.
Mégis időről időre belefogok egy-egy ifjúsági regénybe, mert a többsége felnőttfejjel is élvezetes. Szombathy Viktor több regényét is olvastam annak idején, és tetszett. Az utolsó regénye, a Megszólal a töröksíp (Móra, 1987) biztosan kimaradt, hiszen elég a megjelenés dátumára néznem és tudom, hogy sorkatonaként, nem ilyen típusú kalandregények érdekeltek.
A palóc származású Szombathy szemmel láthatóan szeretettel meséli el földijei, a két rimaszombati mesterember (talán) különös utazását keresztül a hódoltságon egészen Konstantinápolyig. Persze ne higgyük azt, hogy egy ilyen hosszú útra merő kalandvágyból vállalkozik a két atyafi, de a törvény, az törvény… Történt ugyanis, hogy Zorkóczi és Lopócsi uramék a pokorágyi erdőben, sebesült törököt találtak. Márpedig:
Török törvény szerint bajba jutott embert, ha nem harci fogolyként kerül a kezünkbe, házába kell visszakísérni.
Ezért indul neki a két rimaszombati mesterember Murza béggel a majd ezer mérföldnyi , hogy haza kísérjék Törökországba.
Azért mai szemmel milyen furcsa is ez a Rimaszombat – Isztambul távolság ma, személyautóval, tulajdonképpen alig egy napos utazás, míg hőseink oda-vissza több mint három év alatt tették meg. Közben magukhoz fogadtak egy elárvult kun fiút, Bencét, és kiváltottak egy sztambuli rabot, Máriássy Pétert… és elhoztak Rimaszombatnak egy különleges, a regénynek címet is adó sípot, a szultán fő-fő defetárjának (adószedőjének) az ajándékát, amely mentesítette Rimaszombatot a török adók alól…
Mert ez a történet nem mese!
...
A sípot ma Rimaszombatban, a Gömöri múzeum üvegszekrényében láthatod. - írja a szerző
Öröm volt olvasni, ezt a (lényegében) vértől és erőszaktól mentes történetet, ahol még a rossz emberek sem igazán rosszak, de a jók, azok bizony jók. Legyenek magyarok, törökök, angolok, bosnyákok, vagy éppen taljánok.
Szombathy úgy meséje színes szövet, kedves, mosolyogtató, mégis izgalmas, és jó ritmusú, amit gyerekként is szívesen olvastam, de felnőttként is szórakoztató. Mondják Mikszáth méltó utódja.
Remélem a kiadók is felfedezik.
Újra.
Megérdemelné.
Megérdemelnénk.
