Kiskamaszként a könyvespolcomon ott volt az Örök harag című könyv, amit ugyan olvastam, de valahogy nem hagyott bennem mély nyomot. Illetve de! Konkrétan azt, hogy utáltam a borítóját. [Az 1974-es kiadásról beszélek]

Ez pont elég volt ahhoz, hogy mintegy három évtizedig eszembe se jusson Palotai Boris könyveit olvasni. Mer’ az kislányoknak való. Aztán filléres alapon és jobb híján a kezembe került hat éve a Zöld dió, és rájöttem, hogy valószínűleg nagyon nagyot hibáztam, amikor a „pusziga molle” alapján ítéltem meg az írónőt.  

Jó, ez persze nem azt hozta magával, hogy rohantam Palotai Boris műveket szerezni, és olvasni, csak annyit, hogy amikor megláttam a nyitott könyvespolcon az A másik (Szépirodalmi, 1981) című kötetét, vettem a fáradtságot és elolvastam a fülszöveget… és úgy döntöttem, hogy ez engem érdekel.

Nem mellesleg ez az a ritka pillanat, amikor a fülszöveg igazán jó, hogy van. Mert be kell vallanom, hogy a cím alapján én is mindenféle szerelmi háromszögekre asszociáltam, holott Palotai Boris sokkal, de sokkal komolyabb témát vetett papírra… az a másikat, mondhatni Másikat, akik bennünk él. Megmutatja a szereplőkben élő mr Hyde-okat. Azt, akit rejtegetnek, akit rejtegetünk a hétköznapokon.

Mert rossz fényt vetne.

Mert sebezhetővé tenne.

Mert jobbnak akarunk látszani…

Mert azt gondoljuk, hogy azt várják tőlünk.

Tizenhat novella [illetve az első az A Kapor utcai ház, talán már kisregénynek is mondható], olyan élethelyzetekről, amelyik kihozza a szereplőkből az igazi, a titkolt énjüket.  Megannyi jó, néha meglepő, néha megérintő írás. Megérintő, mert némelyik szereplő mi is lehetnénk, mert nekünk, na jó, ne általánosítsak, szóval néha nekem(!) is vannak sötét gondolataim. Olyanok, amire nem vagyok büszke… és csak remélni merem, hogy nem mondom ki.

Vagy ha kimondtam, akkor elfelejtik.

Tizenhat novella. Egyiket sem emelném ki. Bár...

Tizenhat novella. Kizárt, hogy mindegyik egyforma színvonalú legyen, hogy az olvasónak egyformán tetsszen. De azt hiszem, hogy a legtöbb olvasó megtalálja azt a novellát, ami megszólítja.

Nem lánykönyv.

Érzékeny, olvasmányos, és elgondolkodtató…

Azt hiszem ez is egy olyan kötet, ami megérdemelné, hogy a történetei sokakhoz eljusson, hogy újra kiadják.