Megint egy könyv az 1001-ből… nincs bakancslista, csak így alakult.

Tulajdonképpen azt hiszem, kevertem valamivel. Rémlett mintha… de, hogy olvastam, vagy filmen láttam az nem. És mivel a közelmúltban több ismerősöm aktuális olvasmánya volt, gondoltam sokat nem veszíthetek vele. Egy példány épp ott volt a nyitott könyvespolcon… még a fülszöveget sem olvastam el.

Mondjuk, akkor lehet, hogy visszarettenek, mert én valami romantikába (nem, nem abba amikor a hős ránehézkedik a hősnőre… bár, az is belefér, ha nem túl naturális) hajló, történelmi kalandregényféleségre számítottam.

Mondjuk, ha utána nézek, akkor látom, hogy ez a regény nemcsak, hogy egy az 1001-ből, de még a Székely Éva féle 111-nek is tagja. Akkor talán még a kellő megilletődöttség is meg van, Giuseppe Tomasi di Lampedusa herceg egyetlen regénye az A párduc (Európa, 1975) olvasása során.

Bár nem tudom, hogy a megilletődöttség árt vagy használ a műélvezetnek.

Ok. Azt villámgyorsan összefoglaltam, hogy mi nem, ez a regény. Azt meg a mellékelt fülszöveg nagyjából elmeséli, hogy miről szól. Úgyhogy arról kéne beszélni, hogy miért érdemes elolvasni.

Nekem az olvasás során egy Fellini film az És a hajó megy jutott eszembe. Az elmúlás lírája.

Tényleg költői képek, a korszakváltás szükségességét elfogadó di Salina herceg, vagy inkább a Salina család utolsó csillogó napjairól. Don Ferdinando még önmagában hordozza a család címerállatának, a párducnak, az erejét, a fenségességét, de látja ő is, hogy az utolsó párduc.

A nemes vad, de mellette már ott vannak az új ragadozók, a trónkövetelők, Itália leendő új "urai" a hozományért polgárlányt elvevő unokaöccs, Tancredi, vagy a gátlástalanul feltörekvő polgár, a donnafugatai polgármester, don Calogero. …és, igen don Ferdinando, az utolsó párduc tudja, hogy övék a jövő.

Saját gyerekeiben nem látja ezt az elszántságot.

Bár a fülszöveg ötven év történetét ígéri, ez ebben a formában nem igaz. A „szoros” történet alig egy év. Amikor a változások feltartozhatatlanul megindulnak, Garibaldi sziciliai partraszállását követően.

Utána még van három nagyobb ugrás, mind azt mutatja, hogy don Ferdinándo jól látta a jövőt. Az osztályáét mindenképpen, de talán az új, egységes Itáliáét is.

Mondják a regényre, hogy nagyon olasz, meg, hogy nagyon szicíliai… nem tudom. Nem tudom, hogy milyen a nagyon olasz, vagy nagyon szicíliai, de azt tudom, hogy van bene valami méltóságteljes, mint a párducban. Meg valami szelíd megértő derű, a szigettel, az emberekkel, a történelemmel, a világgal kapcsolatban.

Hogy sokszor olvastam mosolyogva.

Hogy nem bántam meg, hogy nem az a romantikus, kardozós…

Hogy kár, hogy di Lampedusa herceg csak egy könyvet írt.

Apropó! Érdekességként meg kell említeni, hogy a fordító Füsi József, e munka közben halt meg. A fordítást a jegyzetei alapján fejezték be. És talán ennek köszönhető, hogy bár egy a szerző, egy a fordító, mégis némely kiadás szövege eltérő (sőt! az Irodalmi Könyvkiadó változata vaskos lejterjakabot tartalmaz)… de ezt tényleg csak érdekességképpen mondom.

A regény így is, úgy is zseniális.