Tizenkilenc… Én eddig ennyit olvastam el a 111 híres regényből. Jó, az is igaz, hogy nem a lista alapján válogatom az olvasmányaimat. Szerencsére. Mondjuk, most például úgy érzem, hogy meglehetősen jobban jártam volna, ha a Székely Éva által szerkesztett bő kivonatokat és méltatásokat olvasom. Az utóbbitól mindenképpen okosabb lettem volna… mert akkor legalább tudnám, hogy ez miért is került a listára.
Persze a szerző fontosságát értem, hiszen mégis csak Bulat Okudzsava köpenyéből bújt ki például Viszockij. Okudzsava a saját verseit egy szál gitárral előadó bárd, akinek a Merszi, avagy Sipov kalandjai című regényéből készült színdarabról (rendező: Ascher Tamás; Kaposvári Csiky Gergely Színház - 1977) legendákat hallottam.
De valahogy a regény, kimaradt.
Viszont most a kezembe került a Szegény Avroszimov (Európa – Európa-Zsebkönyvtár, 1983). Persze, hogy nem hagytam ki.
Amiről szeretném azt hinni, hogy nem volt hiba. Valahogy nekem nem az jött át, amit a fülszöveg sugallt...
A történet pár hét a 1825-ös dekabrista felkelést követő vizsgálatból. Főszereplője a vidéki nemes Ivan Jevdokimovics Avroszimov, kétszázhúsz jobbágy büszke tulajdonosa, aki a tekintetes vizsgálóbizottságnál kap írnoki állást. Az ő…. izé megvilágosodása, vagy mi lenne a téma, de ő nem világosodik meg. Nem ért semmit a világból, a politikából, a Pétervári urakból és aranyifjúkból… Sodródik, álmodozik, leginkább nőkről és házasságról… ahelyett, hogy összecsomagolna, és hazamenne a falujába. Jogosan féltette őt az anyja Pétervártól…
Lássuk be ez a fiatal nemes, aki félig a saját álomvilágában él, egy nagydarab jól fejlett… szóval egy mamlasz, aki akár nagy tettekre is hivatott lehetne, helyzetéből adódóan… de nem az. Nem véletlenül féltette őt anyuskája a várostól. Pedig inni is alig iszik…
Most komolyan, meg lehet bízni egy olyan orosz hősben, aki még csak nem is iszik rendesen? Ugye, hogy nem. Persze nem azt mondom, hogy tíz oldalanként igya le magát… de legalább néha tivornyázzék egy rendeset. Na mindegy.
A regény kapcsán próbálok nem kitalálni párhuzamot a Szovjetúnió és a cári Oroszország között, amivel szemben a dekabristák a felvilágosodást képviselik. Pedig lehet, hogy van…
Okudzsava regénye nekem nem szólt másról, mint hogy emberek hogyan, mennyire alkalmazkodnak a terrorhoz a hatalom nyomásához. Úgy általában. Legyen szó a cárhoz hű alattvalókról, vagy a lázadókról…
Mondjuk ez, az alkalmazkodás pont az, ami a mi nehézkes felfogású mamlasz hősünknek nem igazán megy. Ő tulajdonképpen karrierről, meg egy nőről álmodik, de leginkább csak egy nőt akar… feleségnek.
Ez, meg az értetlensége sodorja leginkább a fülszövegben említett lázadás felé is…
Bevallom csak azért nem untam rá Ványusa bénázására, mert bár az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, azért akad egy mesélő. Egy hétköznapi, kicsit tán útszéli mesélő, aki baromira nem passzol a korhoz, a témához. Ezzel kinyírva a téma maradék fennköltségét. Viszont ez a mesélő jó, ez a mesélő érdekes. Ez a mesélő viszi a sztorit, a kiszólásaival… Ez a mesélő teszi ezt a banális történetet ironikussá.
És 111 híres regény ide, vagy 111 híres regény oda, nagyon nem bánom, hogy csak most került rá a sor.
Tizenéves koromban valószínűleg egyetlen mozdulattal vágtam volna a sarokba az egészet. Még jó, hogy nem volt kötelező.
