Voltak azok a boldog idők, amikor még nem volt bűn, ha a pozitív hős, például egy nyomozó nemhogy dohányzott, hanem még ivott is munka közben. Számolta-e már valaki, hogy a pipázó Maigret felügyelő például mennyi alkoholt önt le a torkán egy-egy nyomozás során? Vagy már ő is azt mondta, hogy szolgálatban soha?

Ezen a nyáron valahogy előtérbe kerültek a krimik. Méghozzá ifjúságom klasszikusai, az Albatrosz és a Fekete könyvek sorozatok. Biztos a meleg teszi. Jönnek azok a kötetek, amiket annakidején nem olvastam, vagy csak nem emlékszem rá, hogy olvastam, vagy csak jó ötletnek tűnik az újraolvasásuk.

Ez utóbbi volt az oka, hogy a nyitott könyvespolcról elhoztam Georges Simenon Maigret és a becsületes emberek (Magvető, 1980) című rendhagyó krimijét.

Igen, ez a bejegyzés némileg spoilerezésnek minősül.

Én szóltam.

Újraolvasás. Bizonyíték arra, hogy egy-egy bűnügyi regény élvezeti értékéből semmit nem von le, az hogy tudjuk, hogy ki a gyilkos, ha emlékszünk rá, hogy mivel bukik le…

Simenon esetében például a nyomozásnál néha fontosabb az a lassan hömpölygő mesélési stílus, ahogy Maigret gondolkodásmódját mutatja meg. Ahogy a felügyelőn keresztül bizonygatja (ez a bizonygatja nem jó szó, de ez van), hogy a rendőr is ember, ugyanolyan félelmekkel, vágyakkal, mint bárki más.

A regény elején Maigret felügyelőt egy éjszakai telefon ébreszti. Ebben semmi különös nincs, de megtudjuk, hogy ezzel a telefonnal ér véget a felügyelő nyaralása, hogy a felügyelőnek is lehetnek rémálmai, és olyankor bizony nem egy elkövetőt üldöz, hanem valamelyik felettesének próbálja bizonygatni, hogy alkalmas a feladatára…

Aztán nyomoz. Egy látszólag ok nélküli gyilkosságot kell felderíteni, ahol az áldozat és családja igazai mintapolgár, amolyan senkinek sem ártó, becsületes ember… de becsületes embereket nem szoktak csak úgy az otthonukban lelőni.

Mint említettem ez egy rendhagyó krimi. Már csak azért is mert tisztességes bűnügyi történetben, van egy gyilkosság, max kísérlet, esetleg rablás, egy nyomozó (lehetőleg rendőr, de akad ügyvéd, sőt még betörő is), aki az ügyet felderíti (néha a vakszerencse segítségével). A végén a tettes beismeri tettét és elkapják.

Ezek mondhatni tiszta ügyek, nem úgy mint az élet, ahol a tettes néha nem lesz meg, néha csak közvetett bizonyítékok alapján ítélik el, néha bizonyíték hiányában felmentik…

Ha egy kriminek ilyen vége lesz, akkor az rendhagyó. …de ismét csak azt mutatja, hogy a rendőr is csak ember. azt persze nem mondom meg, hogy Simenon melyik verziót választotta, hogy rendhagyó legyen a krimije.

Említettem, hogy Maigret történetet azért is jó újraolvasni, mert a mese lassan hömpölyög és az újraolvasás már sokkal inkább Maigretről szól, mint a nyomozásról. Halkan jegyzem meg, hogy a történet nem is lassú.

Itt alig két nap alatt Maigret megfejti a rejtélyt.

...és a nyomozás során megiszik négy konyakot, és hat korsó sört.

Mert neki még lehetett szolgálatban.