Azért az olyan entellektüel dolognak, hangzik, ha a "mit olvasol?" kérdésre, az ember úgy hányaveti módon odaveti, hogy "Csak egy kameruni regényt.". Mintha abból olyan sok jelent volna meg magyarul. Én speciel egyről tudok.

Az is véletlenül került a kezembe. Persze azóta elolvastam, hogy Ferdinand Oyonto a modern kameruni irodalom egyik megteremtője, csak azt nem találtam meg, hogy ki lehet a másik. Ezzel most nem a kameruni irodalmat akarom ekézni, egyszerűen arra próbálok célozni, hogy én az Az öreg néger és a kitüntetés (Szépirodalmi, 1976) című köteten túl nem találkoztam magyarra fordított kameruni regénnyel. Mondhatni a focijukról többet tudok, mert ugye egy olimpiai arany, az csak egy olimpiai arany.

Szóval, az egzotikum miatt is kihagyhatatlannak tűnt ez a kis kötet, amit szokás szerint a nyitott könyvespolcról vadásztam le. Szerintem könyvtárban, vagy antikváriumban észre sem vettem volna.

Ami csak azért lett volna baj, mert így elmondhatom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik olvastak kameruni szerzőtől.

Hogy mit vártam? Nos a fülszöveg alapján, valami ízesen afrikait, tragikomikus fűszerezéssel, az öreg négerről [szabad ezt még így írni?], akit tulajdonképpen kizsákmányoltak a gyarmatosítók, fiait a háború, a fehér ember háborúja vette el, földjét a papoknak adta… és most a fehér ember kitünteti…

Őszintén szólva, ha nincs az egzotikum…. akkor egy sima „egyszer a paraszt bácsinak szólnak, hogy most őt kitünteti a király/főispán/akárki…” típusú történet erősen bő lére eresztve, megspékelve helyi sajátosságokkal.

Magyarán szólva amolyan kicsit messiásváró történet, amikor a hős, azt hiszi, hogy most jön el a pillanat, ami meghozza azt a bizonyos fordulatot, ami egyenesbe hozza, ami kiegyenlíti, amiért minden addigi megérte… És az a pillanat nem jön el. És jó esetben az ember szembesül saját álmai, vágyai, elképzelései hiábavalóságával, nevetségességével.

Ezt nyújtja Oyonto. Banánlevélen.

Ha Mekát, a főhőst, azaz az öreg négert, bő gatyába öltöztetnénk, és csikóbőrös kulacsból inná a pálinkát, akkor Móricz, vagy Mikszáth írhatta volna. Talán jobban is sikerült volna nekik.

Tulajdonképpen annyi a plusz a történetben, már a majomhúson, és a sült elefántormányon túl hogy Oyonto, aki hasonló faluból származik, első kézből mesél a falu, a nagycsalád életéről, gondolkodásáról, a gyarmatosítókról az afrikai bennszülöttek szemszögéből.

Tulajdonképpen olvasmányos kis történet, de ha nem lenne az afrikai fűszerezés, nem mondanám jobbnak egy közepesnél.

Így viszont érdekes.

Azért az is valami.