Könyvek könyvek, könyvek. Olvasónaplót kéne írni... Csak hogy lássam, hogy mégis mikor, mit mennyit... Körülbelül ezek voltak a vezérlő gondolatok 2009-ben. Ebből lettek a havi összefoglalók, utána meg a könyvenkénti bejegyzések... végül az önálló blog. Ez. Most átmentem ide egyesével a legkorábbi könyves bejegyzéseket is.

Még mielőtt valaki megszólna, persze, hogy lopott az éca. Méghozzá Nick Hornby Vájtfülűek brancsa (Európa 2008) című „olvasónaplója” adta az ötletet, hogy próbáljam meg összeírni, hogy mit is olvasok.

Nem, nem képzelem magam kritikusnak. Ez is amolyan olvasónapló lesz, nem kevés fantasyval, sci-fivel. Merthogy ezekből nem keveset fogyasztok.

Csak azért olvasok, mert jólesik. És csak azt, ami tetszik. Hogy ez legtöbbször nem magas irodalom... És? Maximum néhányan megvetésük jeléül nem olvassák, amit írok. Nekik ajánlom, hogy olvassák újra a Tudós nőket Moliéretől. Teccik érteni?

Szóval 2009. január.

Olvasónapló kezdésnek pont ideális. Ha már karácsonykor elfogytak a félbehagyott könyveim. Azt hiszem, az utolsónak köszönhetem az idei elsőt. Cserna-Szabó András Pusziboltját (Magvető, 2008) még decemberben olvastam, és leginkább úgy tudnám minősíteni, hogy "még kérek!". És minő szerencse január másodikán, Kova Manóval együtt én is leszálltam a napsárga távolsági buszról. Félelem és reszketés Nagyhályogon (Magvető, 2003). Novellák életről és halálról. Főként a halálról. Nem tudom ki, hogy van vele, de Cserna-Szabó halállátása engem megnevettet. Azután elgondolkodtat...

Van egy olyan érzésem, hogy nem állok meg ennél a két kötetnél.

Különben úgy látszik, hogy a január a novellák jegyében telt. Így kerülhetett újra elő Kolozsvári Grandpierre Emil kötete is.

Egy potenciavadász följegyzései az összeomlás után (Magvető, 1989). Még egy háromnevű, még egy novellás kötet. Nekem ez a kötet, olvasva is hangoskönyv. Ugyanis az úgy volt, hogy valamikor jó tíz évvel ezelőtt egy éjszakai rádióműsorban Kézdy György, a Szomszédok Virág doktora olvasta fel/mondta el a címadó novellát. Másnap megvettem a kötetet és azóta kitudja hányszor olvastam el a háború végének krónikáját, Budapest ostromától a fogságon keresztül a felszabadulásig. Néha el kell olvasni. Újra.

Azután egy majdnem újraolvasás. Majdnem mert az írásokat olvastam ugyan, de nem kötetbe rendezve.

Igen, most került sor Föld S. Péter új kötetére. Lehet-e egy forradalmárnak hasmenése? (Pallas, 2008). Érdekes kaland újraolvasni az írásait, így kötetbe rendezve, kommentek nélkül.

Csupa hazai...

Lényegében ez lenne a hónap vége, mert Csernus doki Ki nevel a végén?-jét már csak februárban fogom befejezni...