Ha azt a szót hallom, hogy munkaszolgálat, elhurcolt emberek jutnak eszembe… Pedig nem egészen úgy kezdődött. Félreértés ne essék, ez a sztori eredetileg valami ésszerűnek indult, aztán jött a második zsidótörvény…

Igazából magával a munkaszolgálattal, és annak álságos voltával kellene kezdenem, hogy érthető legyen a későbbi vád, mely szerint Magyar Imre a Tanulságos utazás (Magvető, 1969) című regényében elbagatellizálta a munkaszolgálatot. Állítólag afféle cserkész dzsemborinak állította be. Nem is ért meg a könyv több kiadást.

Szóval a dolog úgy kezdődött, hogy 1939-ben hoztak egy törvényt, ami a katonai szolgálatra alkalmatlan 21-24 éves férfiakat, három hónapos, fegyver nélküli katonai szolgálatra kötelezte… és erre az olvasó bólint, hogy helyes, hiszen lóg a levegőben a háború lába… Pedig nem. Gondoljuk már bele, elvileg, már, ha jól működik a rendszer és a sorozó orvosok nem korruptak, akkor itt bizony olyan embereket kényszerít a rendszer fizikai munkára, akik a puskát sem bírják el…

A munkaszolgálat bevezetése egy embertelen korszak bevezetése. Akár az embertelenség, akár a rendszer korruptságának beismerése hozta létre, nem megbocsájtható.

Egy évvel később kezdődik a regény. Főhőse, a 30 éves Magyar Imre, orvos. Behívják munkaszolgálatra. Kalandnak tekinti. Egy igazságtalan, rákényszerített kalandnak, de akkor is kalandnak, amin túl kell esni.

Nem szenvedés történet. Sokkal inkább szól a gondolatokról, az emberekről, munkaszolgálatosokról, tisztekről, katonákról, parasztokról… Emberségről, és embertelenségről. Arról, hogy ép ésszel, hogy lehet aránylag derűsen átvészelni az ésszerűtlenséget.

Ennek a munkaszolgálatnak állítólag nem volt célja a zsidók büntetése, hanem valami beteg képzet szerint, ami szerint nevelte őket… munkára. Ügyvédek, orvosok, tanítók, boltosok, suszterok… akiknek a munka a hasznukra fog válni. Nincs kivétel, és ilyenkor az orvos nem gyógyít, hanem utat épít, árkot ás, szögesdrótot teker. Nem doktor, és nem úr, csak munkaszolgálatos… azaz…

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy kinek kéne ajánlanom ezt a könyvet, annyira más volt, amit vártam tőle. Nincs mártírum. Nincs dicső túlélés. Még csak túlélés sincs igazából. Elviselése van egy ésszel - már a gyakorló orvos, a hazafi eszével - nehezen felfogható helyzetnek.

Magyar Imre orvos, belgyógyász, író, egyetemi tanár. Elsősorban orvos, méghozzá minden bizonnyal kiváló. Középszerű orvosokról ritkán neveznek el kórházat… ma az ajkai kórház az ő nevét viseli.

Állítólag kiváló diagnoszta volt.

A regénye bizony látlelet. Látlelet az önmagát is ámító fasizálódó Magyarországról. A kezdetekről. Az önámításról annyit, hogy

A hadügyminiszter egy interpellációra válaszolva kijelentette a Házban, hogy zsidó munkásszázadok pedig nincsenek. Ez a kijelentés bent volt abban az újságban is, mely, Isten tudja, hogyan Mezőkecsedre is eljutott. Jó érzés az embernek tudni, hogy nincs. Kétszázadmagával nem lenni pláne felemelő. De ha a miniszter mondja, hogy nem vagyunk, hát nem vagyunk.

És ez után mi történik, a 201/14 tábori zsidó munkaszázad bélyegzőjéből kitakarják a faji megkülönböztető szót… és lám a kérdés meg van oldva.

Ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki a látleletre kíváncsi. Aki az elejét is látni szeretné, amikor a fekete még nem volt annyira fekete, amikor a fehér nem volt annyira fehér.

Halkan jegyzem meg, hogy ha valaki a munkaszolgálatosokkal végeztetett munka értelme, hasznossága, és a például a sorkatonaság, vagy közmunkaprogram között bármi hasonlóságot vélne felfedezni… nem téved. Hogy ismét Magyar doktort idézzem

…Ilyen módon el lehet érni, hogy aránylag nagy munkával minimális effektus jöjjön létre: a munkaszolgálat így megközelíti ideális célját, maximális munkával nulla eredmény elérését.

Három hónap, hatszázhúsz oldal. Azt hittem sok lesz… nem volt az.