Azt hiszem először a talán azzal az összetétellel kapcsolatban, hogy feminista sci-fi igazából kéz olyan mű jutott eszembe, ami pont az ellenkezője, mind a kettő antifeminista utópia. Gondolok itt Robert Merle Védett férfiak című regényére, és Juliusz Machulski filmjére a Szexmisszióra.

Ursula K. Le Guin nekem eddig kimaradt. Azaz volt egyszer egy kísérlet valamelyik regényével, de (khmm!) unalomba fulladt. …és azért az ilyen élmények nem felejtődnek. Viszont annyian dicsérték már az írónőt, hogy ha már a kezembe akadt az A sötétség balkeze (Kozmosz Könyvek, 1979) ígéretes című kötete, gondoltam egy próbát megér.

Azt tényleg. …és megint majdnem unalomba fulladtam…

Tény, hogy a végkifejlet, vagy inkább a felvetett probléma megértéséhez, kell az a háttéranyag, amivel a regény indul. Meg kell ismernünk (már nekünk olvasóknak) a Tél bolygót. Éghajlatát, lakóinak mentalitását, és biológiai felépítését, mert ugye az alap felvetés, egy olyan humanoid létforma, aminek nincs fix nemi identitása. Nincsenek férfiak, és nincsenek nők, hanem az egyed az egyes szexuális periódusukban, annak időtartamára „kapja” a nemét, amolyan ezt dobta a gépalapon. Azaz egyszer férfi, egyszer nő, de a melyikben nincs rendszer.

Nincsenek nemi szerepek, és egy nemi szerepek nélküli világban a mentalitás is más.

Bár nekem a regény végére az jött le, hogy nem is annyira más, csak másképp jelenik meg.

E miatt a nemi szerepek nélküli, vagyis fixált nemi szerepek nélküli világ miatt ugrott be először, hogy ez egy feminista utópia. Utána olvastam, az.

Számomra érdekesebb volt, hogy a végletes, azaz szélsőségesen időjárású bolygóra milyen társadalmakat álmodott az írónő. Az alap Karhida leegyszerűsítve, bár királyság mégis egy laza szövetségi rendszer. Első ránézésre hatékony államrendszernek nem mondaná az ember. A történéseket beindító politikai cselszövés(?) is ennek a felszámolására irányul.

A regény két hőse, a bolygón kívüli követ Genry Ai (jobbára ő a mesélő, aki azért jött, hogy a bolygót beléptesse egy bolygóközi szövetségbe) és a cselszövés "áldozata", a karhidai politikus, az estraveni Therem. Ők külön-külön menekül a s Karhidával szomszédos Orgoreynbe, és kapnak képet a hatékonyságról… és együtt térnek vissza.

A felszínen jól működő állam a saját polgárait használja rabszolgának, és ehhez csak az ok kell, hogy valakit elítéljenek… aki lecsúszik, az szinte biztos, hogy elveszett. Le Guin egy kényszermunkatábort mutat meg, egy ún. farmot. Ahonnan csak egy kiút van. Lábbal előre… vagy mégsem?

Nem mesélem el, ez a regény izgalmas része…

Ahogy hallottam, a többi regényének is hasonló a ritmusa, így valószínűleg nem leszek Le Guin rajongója. De megérte elolvasni… viszont most jól meg fogom nézni a Szexmissziót. A múltkor már valahol megtaláltam online.