Bevallom bedőltem a fülszövegnek. Rendkívül izgalmas és feszült kis dokumentumregényt ígért.

Nem mondom én is izgultam miközben olvastam Leonardo Sciascia A késelők (Magvető, 1979) című munkáját. Leginkább azon, hogy mikor fogok már izgulni. Meg feszült is voltam… mert nem egy tanulmányt vártam.

Az a nagy büdös helyzet, hogy hogyha nem (jegyzetekkel együtt) 180 oldal (Rakéta Regénytár méretben!) ez a kis könyv, hát úgy vágom a sarokba a felénél, hogy az csak na.

Pedig az alap nagyon érdekes. Egy szokatlan bűncselekmény 1862-ből. Mert azt azért nem mondhatjuk, hogy megszokott dolog lenne/vagy lett volna valaha, hogy egy város tizenhárom pontján, szinte egy időben késelnek meg ártatlan járókelőket. Ez még Palermóban is a szokatlan kategóriába tartozik, holott a camorra…

Ráadásul a tettesek példás gyorsasággal elfogatnak, és elítéltetnek. Mindenki boldog lehetne, de… de az kiderül, hogy a merény elkövetőit felbérelték.

"A zsebében kilenc tarírt találtak részben régi érmében (amely akkor még forgalomban volt), részben újban. Ekkora összegnek egy D'Angelóhoz hasonló társadalmi helyzetű és magaviseletű szicíliait rendes körülmények között inkább arra kellett volna indítania, hogy bordélyházba vagy kocsmába menjen, nem pedig a rendőrségre, és letartóztassa magát."

De ki áll e terrorcselekmény mögött? Mi az ok?

Erre keresi a választ, vagy inkább erről állít fel teóriát Sciascia. Mert ugye bizonyítékokat összeszedni, bő száz év távlatából, még a Döglött akták című krimisorozatban sem menne… vagy talán ott.

Tehát a szerző megpróbálja a kis számban fellelhető dokumentum alapján rekonstruálni a nyomozást. Ebből tényleg lehetne dokumentum regény, de csak egy tanulmányra futja, ami biztosan érdekes és izgalmas lehet annak, aki valamennyire otthonosan mozog az Egyesített Olaszország történelmében. Én nem az a valaki vagyok.

Aki érdeklődik a Bourbon-restaurációs kísérletek iránt. Na, az sem én vagyok. Nem mondom, lehetnék, ha a szerző megpróbálná felkelteni az érdeklődésemet. Ha megpróbálta, akkor kudarcot vallott.

Pedig a történetben ott van a lehetőségek tárháza, de ahhoz nem ilyen tanítós stílusban kellett volna. Na ja, Sciascia tanárember, meg politikus (volt), aki írásaival próbált harcolni a maffia ellen.

Talán ezért ígér olyat is fülszöveg, hogy feltárja a nap mint nap (már a ’70-es évekről lenne szó) ismétlődő terrorcselekmények gyökereit is.

Mindenesetre a maffia túlélte ezt a leleplezést is. Pedig, ha a többi könyve is ilyen, csak olvastatni kellett volna a „jó” donokkal. Úgy bealszanak, hogy nem marad energiájuk bűnözni…

Azt hiszem, ha a maffiáról van, szó megmaradok Mario Puzonál, vagy megnézem a The Sopranos valamelyik évadát.

…és nem hinném, hogy Sciascia-val még egyszer próbát tennék. Ennyi pont sok volt.

Na jó, inkább valami hazaiba fogok, állítólag népszerű musical született annak idején Békés József Várj egy órát című könyvéből… meglássuk. Nem a musicalt, a könyvet.