Valamikor úgy 1987 nyarán éppen Vácott múlattam az időt az MN 2164, vagy akkor már MN SIHKK nevezetű üdülőtelep K betűvel jelzett századában, amikor jött az elhatározás, hogy én márpedig skandináv krimit fogok olvasni. A baj csak az volt, hogy a fogalom, már az, hogy skandináv krimi akkoriban még ismeretlen volt.

Az ötletet, már hogy skandináv szerzőket, lehetőleg krimi szerzőket olvassak, nem egy krimi adta, hanem a dán Leif Panduro Ablakok című regénye.

Na de, kérdeztem magamtól, meg a könyvtárostól a svédek, dánok, meg egyéb viking származékok írnak-e krimiket? Egyet talált a Sjöwall-Wahlöö szerzőpárostól (ők az "ős" skandináv krimi). Ez volt az A Gyilkos a háztetőn… aztán semmi.

Én meg el is feledkeztem az ötletről.

Mostanság az ember meg lépten-nyomon azt hallja, hogy skandináv krimi… ami ugye nem azt jelenti, hogy Nils Holgerson kerget egy orvvadászt Kákalaki Akka megbízásából, vagy éppen vérszomjas vikingek csapkodnak szekercével az éjszakában, netán féltékenységből egymást irtó rémszarvasok (sic!) közt jár kel a nyomozó.

A skandináv krimik - hogy a krimiíró Letholainenre hivatkozzak – „a bűnügyi esetnél mindig valamilyen mélyebb társadalmi problémára világítanak rá, amelyekről egy-egy ilyen könyv hasznos vitát generálhat…”

Mondhatni mélyebb társadalmi okokból most ott folytattam, ahol negyedszázada abbahagytam, azaz az ős skandináv kriminél, Per Wahlöönél meg az Az acélugrásnál (Európa, 1973). Ez például ott lehetett volna a CSMO könyvtárában, mint ahogy most ott volt a nyitott könyvespolcon.

A történet úgy indul, hogy az eseménytelen(nek nevezhető) mindennapokból Jensen felügyelő elindul túlélni, vagy meghalni(?), azaz külföldre utazik egy halogatott életmentő operációra. Azért a túlélésére nagy pénzzel senki sem fogadna. Az utolsó intézkedése, hogy letartóztattatja a kapitányság rendőrorvosát. Felsőbb utasításra.

Eltelik három hónap. Jensen túlél, azaz a beavatkozás sikeres volt, amikor hazája egy minisztere arra kéri, hogy derítse ki mi történt otthon. Mert onnan semmi hír. Állítólag egy titokzatos járvány tizedeli a lakosságot. És Jensen – ahogy ezt egy tisztességes főhőstől elvárhatja az ember – elindul és kiderít.

Mondjuk, a titokzatos járványoknak háromféle oka lehet 1) örült tudós, 2) földönkívüliek, 3) politikusok. Naná, hogy ha a skandináv krimi a társadalmi problémákat veszi célba akkor itt az utóbbiak állnak a háttérben. A mi és a hogyan már spoilerezés lenne, így azt kihagyom, viszont el kell mondanom, hogy mi a bajom Wahlöö víziójával.

Wahlöö – jó marxista lévén – balról bírálja a kapitalizmust és a jóléti társadalmat, amely fejlődésének következő lépéseként vázolja fel az egyetértés rendszerét, melyben „Fizikailag törődtek az egyénnel, de szellemileg kiskorúnak nyilvánították. A politika és a társadalom absztrakcióvá lett, amihez az egyénnek semmi köze.”(147. oldal)

Mondja ezt ő a kapitalizmus kritikájaként 1968-ban, miközben a Mi [értsd a Magyar Népköztársaság polgárai] az Új Gazdasági Mechanizmusnak köszönhetően ezt éltük. Az ÚGM lehetőséget adott az egyén gazdasági boldogulásának (a lakás, kocsi, nyaraló, mint elérhető szentháromság), közben a párt megpróbálta a közgondolkozást uniformizálni… Nem nagyon tűrte a másképp gondolkodókat.

Az a bajom Wahlöö víziójával, hogy azt hiszi, hogy a pisztolyát a jóléti társadalomnak szegezi, de valójában a létező szocializmust bírálja. [Tudom, az utóbbihoz volt szerencsém, az előbbihez meg hátha egyszer...]

És ez az amiért nem tetszett ez a könyv. Nem a krimi részével van bajom, hanem az utópiával… bár azt el kell ismernem, hogy a politikai apátiát, mint a jólét egyik következményét valószínűleg jól látta.

Bármennyire is csak két csillagot adtam az ötből a molyon ennek a könyvnek, azt el kell ismernem, hogy van helye a hajókofferban. Ezt még újra kell olvasni. Na, nem holnap. Úgy minimum két év múlva…

És, ha már társadalom, meg kritika, akkor az északi hűvös után, valahol melegebb éghajlaton kellene folytatni. Mondjuk Brazíliában. Mondjuk Bahia félvilági lakói közt. Mondjuk Jorge Amadotól a Zsubiabá.