Vannak olyan könyvek, amiknek a címe, na nem azt mondom, hogy sokat, de legalább valamit ígér. Aztán marad a beváltatlan ígéret. Ilyenkor azon gondolkodom, hogy kellett-e ez egyáltalán nekem?

Ilyen beváltatlan ígéret Mechtel története Gisela Elsnertől, a Pontozásos győzelem (Magvető; 1982.). Úgy tettem le a könyvet, hogy halványlila gőzöm sem volt, hogy ki győzött le kit, és mi volt ebben a pontozásos győzelem?

Életképeket kaptam egy fehérnemű gyáros életéből. Egy baloldali érzelmű gyáros életéből.

Életképet a művészvilágból.

Életképet a politikából.

Egy félrelépés történetét.

Egy botrányt.

Életképet a válságról…. [már a hetvenes évekbeliről]

Ez a Mechtel gyakorlatilag egy tök szürke figura, aki a hetvenes évek Nyugatnémet világának a felső-középosztályához tartozik. Éli a mindennapjait, és… semmi. Történnek vele és körülötte dolgok, és… semmi.

Többször felmerült bennem, hogy feladom az egészet, és akkor végre jött a botrány, amikor azt hittem, hogy végre valami, de aztán az is elhalt a semmiben.

És ugye még ott a válság, a világméretű recesszió és a fehérnemű gyáros racionalizálásra kényszerül, azaz elbocsájt harminc varrónőt. Ő, a baloldali, a szociáldemokrata. Itt még kaptam egy kis politikai okosítást a gyárkapun belüli munkanélküliségről, azaz a szocialista államok teljes foglalkoztatást célul tűző álságos politikájáról, és annak a valóságban káros hatásairól… de lényegében semmi.

És végül a fehérnemű gyárosból, alsónemű gyáros lesz. [Talán ez lenne a címadás oka. Mechtel kipontozódása. Már, ha ez annak számít.]

Mechtelt lesújtja a visszalépés, én meg nem értem, hogy mi ebben a degradáló. Egyáltalán nem értem, hogy Elsner mit akart mondani? Mert, hogy szórakoztatni nem akart ezzel a történettel az biztos, vagy csak egész más az elképzelésünk a szórakoztató irodalomról.

Gisela Elsner, csakúgy, mint hőse, baloldali érzelmű felső középosztálybeli polgára a szövetségi köztársaságnak. Szimpatizál az általa idealizált kommunista NDK-val, de amikor (az újraegyesítést követően) „keletre” költözik, nem találja a helyét. Összeomlik. Sikertelen az irodalomban, a politikában… Öngyilkos lesz.

Lehet, hogy meg nem értett zseni. Persze, hogy lehet, hiszen ezt a képet sugallja a fia által róla készített fim is az A kitaszított. [Állítólag, mert a filmet nem láttam, és kicsi az esély, hogy valaha is megnézem. Az elérhető ajánlók, tartalmak alapján ugyanolyan nyűglődés várna rám, mint Mechtel története esetében.]

Igen, azt hiszem ez a bajom a könyvvel. A nyűglődés. Az, hogy nem értem mit akart Gisela Elsner mondani. És az a gyanúm, hogy ha megkérdez(het)nénk tőle, akkor ő sem tudná.

A regényt a "gyújtós hiányában hasznos" kategóriába sorolnám, de van ott az a tíz százalék, ami elbizonytalanít, mert ez azt mutatja, hogy Elsner igenis tudott valamit, de ez azért túl kevés, hogy beleférjen a hajókofferbe. Ahhoz is, hogy kíváncsiságomban az írónő bármilyen más munkája esetében felkapjam a fejem, hogy hátha… Gisela Elsner nálam kiütéses vereséget szenvedett.