Az író ír. – kezdtem volna ezt a bejegyzést, ha nem Danny DeVito vígjátéka a Dobjuk ki anyut a vonatból (Throw Momma from the Train) jutna eszembe erről a mondatról, az meg valahogy nem illik ide.

De a lényegen nem változtat, hogy mi jutott eszembe Bernard Malamud A lakók (Európa, 1977) című regényéről, mert jutott eszembe számtalan… csak valahogy egyik sem passzolt valójában a történethez.

Meg eszembe jutott a Robinson. Többször is.

De ugye egyik sem az igazi. Így visszatérek az eredeti kezdő mondathoz, hogy

Az író ír. Minden körülmények között. Itt van például Harry Lesser, aki a harmadik, a Nagy regényét írja egy new yorki bérházban. A Nagy regényt a szerelemről. Napra nap. Szigorú munkarendben.

Mondhatni nincs ebben semmi különös, de Harry Lesser egy kiürült bérház hatodik emeletén, mint egy lakatlan szigeten él és dolgozik. Először innen jött a Robinson kép, de ugye Lesser néha elhagyja a lakatlan szigetet. Vásárol, ügyet intéz… és néha megjelenik nála a háziúr, hogy kiköltözésre bírja. Sikertelenül. Majd, ha kész a mű… Hát ez nem egy Robinson sztori.

Az író ír. Pontosabban:

…azért él, hogy írjon, azért ír, hogy éljen.

És az első fejezet végén ott a négy betű, hogy VÉGE. Pedig az egész akkor kezdődik valójában. Illetve a következő fejezet elején, amikor feltűnik a házban Willie Spearmint.

És az üres házban lesz két író.

Egy fehér, és egy néger.

Egy középosztálybeli zsidó, és egy alulról jövő fekete. [Mondtam már, hogy néha Robinson jutott eszembe?]

Egy jogszerű lakó, és egy önkényes beköltöző.

Egy tervszerűen dolgozó, és egy ösztönből író… [Master and Servant, ja az a Depeche Mode! Bocs.]

Egyikük a tökéletességet keresi, a másik a szelepet, amin kiengedheti a gőzt…

A két ember tökéletes ellentéte egymásnak, már azt leszámítva, hogy mind a ketten írnak. És valahogy nem találják a regény, a regényük végét.

És, hogy politikai színezete is legyen a dolognak az egyikük rasszista. Hát persze, hogy a néger az…

Ülnek a kiürült bérházban és írnak. Írnának. De valahogy nem megy.

Átsegítik egymást a krízisen, és barátokká válnak? Vagy ellenségekké?

Közben eltelik egy év… és készül a két regény. De hogy mi lesz belőle?

Az a jó ebben a regényben, hogy Malamud - mint egy bölcs tanító* - szinte mindent kihoz a helyzetből. Mindig tudja a feszültséget fokozni… Nem mondom, elég sok lehetőséget pakolt az alaphelyzetbe. És mivel Lasser a szerelemről írja azt a bizonyos nagy regényt, így adja magát a lehetőség, hogy Malamud még egy kis szexszel, szerelemmel, féltékenységgel meg hasonló nyalánkságokkal is megfűszerezze a történetet. És végig kérdéses, hogy mi lesz a regény, a regények vége? Lesz-e egyáltalán?

A franc se [én meg aztán végképp nem] gondolta volna. Ledöngölt, na!

Az egy dolog, hogy ennek a könyvnek ott a helye a Hajókofferban, de ezt a Malamud kalandot is folytatni kéne… elvégre nem egy egyregényes szerző.

A következő bejegyzés kétesélyes. Vagy egy gamer fantasy jön a Pierot-Gábor Endre szerzőpáros tollából, az Az ördög köve, vagy egy nyitott könyvespolcos lengyel partizán nosztalgia Harry Thürktől az A hét hold völgye…

*A héber malamud szó jelentése: tanító