Ha van könyv, amitől a megjelenésekor tudatosan tartottam távol magam, akkor ez az. Mert bármennyire is érdekessé tette a hozzá kapcsolódó botrány, bevallom a megjelenését egyszerűen propagandának tekintettem. Igen én, aki a létező szocializmus távfűtött panellakásában a nyugati bőségről álmodoztam el sem tudtam akartam képzelni milyen lehet bevándorlónak lenni… ott.
Eleve hihetetlennek tűnt, hogy a negyvenes német újságíró huszonéves vendégmunkásnak adja ki magát, már anélkül, hogy egyből lebukna. Pedig Günter Wallraff a Legalul (Magvető, 1987) című riportkönyve megírásához pont ezt tette.
Mit tudtam én akkoriban az NSZK-ról? Semmit. Illetve csak annyit, ami Derrick, a Tetthely (Tatort), a Nem kell mindig kaviár (Es muß nicht immer Kaviar sein), vagy éppen az A Klinika (Die Schwarzwaldklinik) mutatott.
És mit tudtam az NSZK bevándorlóiról? Még annyit sem. Na jó, talán Schimanski, vagy Derrick kergetett valami török-jugoszláv bandát, oszt annyi… Hol volt akkor még Semir Gerkhan (Cobra 11) felügyelő? Valószínűleg senki sem tudta elképzelni, hogy egy német sorozatnak török származású német rendőr lesz a főszereplője…
Szóval a huszonéves fiú akkor nemet mondott, azóta eltelt negyed század és most láttam értelmét elővenni Wallraff törökségének történetét.
Eleve érdekes a helyzet, hiszen akkor éppen gazdasági válság volt. Elbocsájtások, leépítések. A munka egy részét a cégek kiszervezték… Ugye milyen ismerős?
Az NSZK-ban egyre erősödött a jobboldal és a nacionalizmus… Lássuk be az akkori NSZK és napjaink Magyarországa között két hatalmas különbség van.
Az egyik az ipar. Ott volt (meg persze van is), itt meg szinte nincs.
A másik a bevándorlók. Mert a korábbi fellendüléssorán a német gazdaságnak szüksége volt a bevándorlók munkaerejére. Főként a minimális szakképzettséget igénylő munkákhoz.
Hihetnénk, hogy a válság során ezek a bevándorlók a nyakukon maradtak, pedig nem. Hiszen a németek többsége még a válság ellenére sem volt hajlandó azokat a munkákat és annyiért végezni, mint a bevándorlók. A törökökre továbbra is szükség volt. Igen, Wallraff mutat példákat arra, hogy németek is lecsúszhatnak oda, legalulra, de jellemzően az az idegenek helye… mocsokban, életveszélyben, éhbérért.
Nem, nem az a megdöbbentő, hogy ilyen van [direkt jelenidőt használok, mert nem egy olyan jelenségről van szó, ami csak akkor, és ott, hanem ami létezik itt és most (is)], hanem az, ahogy a többségi társadalom (akiknek még kilóg a fejük a vízből) nem hajlandó tudomásul venni, hogy ott legalul is emberek vannak.
Igen, én is fintorgok, amikor egy erősen emberszagú csapattal vagyok kénytelen együtt utazni a buszon. Igen, nekem is az az első gondolatom, hogy mosdatlanok, igénytelenek… És csak az ilyen könyvek olvastán jut eszembe, hogy nem biztos hogy az igényesség hiányával találkoztam, hanem a lehetőségekével. Az ezeknek ez is jó lesz szemlélet eredményével…
Könnyű ítélni, de ahogy a Fonográf is megénekelte:
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan
De, ha nem is a saját bőrödön próbálod ki kedves olvasó, hogy milyen legalul, mint azt Wallraff tette, legalább ezt a könyvet olvasd el…
Ennek a könyvnek a Hajókofferben van a helye, hogy néha felrázzon, hogy lelökjön a magas lóról…
Valami könnyebb következik a Monarchia szép napjairól Alserbach százados háborús zárszámadása, Jaroslav Hašek tollából
