Egy jó cím sokat számít. Hogy mitől jó? Attól, hogy figyelemfelkeltő. A hülye cím, ezek szerint jó. Szóval olvasol-e hülye című könyvet? Én igen.
Szabó György 1989-ben [ez igenis fontos adat a könyv megítélése szempontjából] megjelent könyvének, az A széptestű lány áramköreinek (Béta, 1989) igencsak hülye címe van. Ezért csaptam le rá, amikor megláttam a nyitott könyvespolcon.
Aztán úgy a felénél, beszáradt konyakmeggyhez hasonlítottam, amin még nem ütött ki az etilvanilin. Tévedtem. Kiütött rajta.
Pedig az ötlet jó. Nem, nem csak jó volt, hanem egyszerűen jó. A sztori lényege egy elektromos anomália, amitől eltűnik az amper a vezetékekből. Nem csak egyszerűen a villanyos vezetékekből, hanem mindenből. És az istennek nem lehet semmiből kicsiholni egy milliampert sem. Ráadásul ez az anomália Magyarországon keletkezik, de szép lassan az egész bolygón megszűnik az áramszolgáltatás, szerencsére egy mérnöknek van egy ötlete… Na ebből a szinopszisból bármi lehet. Katasztrófa regény, sci-fi, paródia, vagy akár társadalmi szatíra.
Na arra nem tudtam rájönni, hogy Szabó György minek szánta ezt a művét, feltételezem az utóbbinak. Elvégre az áramszünetes Népköztársaság működésének leírása pont elég táptalaj a szatírához.
Hogy hogy jön ide a konyakmeggy?
Onnan jutott eszembe, hogy a könyv első felének humora azoknak mond valamit, akik az úgynevezett átkost már felnőttként élték meg, a puha diktatúra minden visszásságával együtt. Aki nem felnőttként élte meg annak, már nem biztos, hogy vicces. Sőt annak sem, aki megélte. Mert az akkor és ott már nem olyan humoros, mint az itt és most. Ma már nem biztos, hogy tudunk kínunkban röhögni magunkon. Már az akkori magunkon.
Szóval olyan, mint a beszáradt konyakmeggy. Ott van benne a csoki, még a konyak sem cukrosodott be teljesen. A meggy ugyan nem ropogós, csak valami szöttyedt valami, de még meggy íze van.
Nem az igazi, na!
Ettől még mondhatnám azt, hogy a könyv remek [ez olyan négy csillagot jelentene az ötös skálán], de a második felére kifulladt az ötlet. Stílszerűen lemerült az akku. Néha egy-egy kóboráram felvillant még valamit a fényéből, de ez már csak pislákolás… Kiütött rajta az etilvanilin.
Sajnálom. Sajnálom, hogy csak így huszonév múltán futottam bele, amikor már avétos, pedig frissiben még megbocsájtható lett volna a suta befejezés.
És isten lássa lelkemet, nem szeretném ha bármikor újra frissnek számítana. Nem szeretnék visszaköltözni a legvidámabb barakkba.
