Amikor levettem a nyitott könyvespolcról, el kellett gondolkodnom, hogy ez miért is maradt ki. Van egy halvány sejtésem, hogy a címe nem fogott meg, valahogy Korda Gyuri (akkor még nem bácsi!) népszerű borzadványa a Lady N. ugrott be mindig róla, és ez pont elég volt hozzá, hogy égesse a kezem. Talán, ha a filmet láttam volna…
Belátom hiba volt. Romain Gary egykoron botrányosnak minősített regénye, a Lady L. (Európa, 1971) minden időben felüdülést nyújt az olvasónak. Strandtól az olvasósarokig, jó kedvűen vagy depressziósan, koktéllal vagy forró teával. Szerintem.
A kiinduló helyzet egyszerű a nyolcvan éves Lady L-lel, az elragadó öreg hölggyel pont a születésnapján közlik, hogy szeretett kertilakát lebontják. Helyén már a következő tavasszal műút fog futni.
A lady kerti lakja, vagy ahogy átfut rajta a gondolat a hír hallatán: az élete értelme…
…és Lady L. gyengéden belekarol Sir Percybe, a Koszorús Költőbe és a kert lak felé sétálva mesélni kezdi az élete történetét. Kiderül, hogy hogyan, ki(k) által lett a kifogástalan családfájú előkelő dáma, a párizsi Gire utcai mosónő és anarchista nyomdász lányából. Az egykori kokottból. Mert ugye:
…jobb az utcán kezdeni, mint ott végezni.
Nem kérem, nem spoilerezek, ez mind benne foglaltatik a fülszövegben!
Igen, ez egy amolyan Pygmalion történet. Ezek különben nagy kedvenceim. A jó lady most éppen kiütni készül a nyeregből Soneckát, Páral száz százalékos nőjét. Pedig az is szerelem lett első olvasásra.
Szóval ez is egy Pygmalion egyből két Higginsszel. Fűszerezve erotikával, romantikával, politikával, némi akcióval (rablással és gyilkossággal, üldözéssel, bujkálással)… és Poe mesterhez illő befejezéssel. Szóval van benne krimi is.
Ki, minek akarja olvasni.
Kell-e ennél több ahhoz, hogy valamire azt mondjuk igazi bestseller? Hiszen mindenki pont azt találja meg benne, amit keres.
Jó, mondjuk azt a társadalomkritikát, ami az angol(?) uralkodó osztály képmutatását fricskázza, ma már nem érezzük (vagy csak én nem érzem) olyan élesnek. Ezzel szemben a századelő anarchistáinak vérgőzös széplelkűsége, semmibe vivő idealizmusa, a mában is jelen van. Csak éppen ezeket az őrülteket manapság nem (csak) anarchistának hívhatjuk. De hagymázas látomásaik a nép boldogításáról, a módszereik, pontosabban az alvilági módszereik nem változtak, mondván a cél szentesíti az eszközt.
Ez a regény bármikor, bárhol elővehető és újraolvasható.
...és a végén (csak, hogy gonosz legyek és Poe mester híveinek lelőjem a poént) kortyoljunk el egy pohárka sherryt.
