2011. augusztus 18. írta: regulat

Indijános könyvek

Kezdhetném azzal, hogy gyerekkorom könyv kedvencei jobbára Újvidékről származtak. Az akkoriban már majdnem nyugat volt. Nekünk. Mint Budapest a csehszlovák turistáknak.

Szóval a könyv kedvenceim Újvidékről származtak. Mert szépek voltak. Ezzel nem a magyar könyvkiadást akarom ekézni, egyszerűen csak gyerekszemmel néztem a világot. Nekem igenis fontos volt, ne csak a történet legyen izgalmas, hanem a képek is szépek legyenek.

Hogy segítsenek elképzelni az ismeretlent. Hogy segítse a mozit, ott belül.

Nem véletlenül (voltak) népszerűek a gyerekek között a képregények. A papír mozi. Meg a diafilmek, ami már majdnem mozi. [Na a diafilm, már tényleg majdnem múlt idő. Bár a nosztalgiahullám újra felfedezte őket,]

És Újvidékről jöttek a képregények, meg az olyan könyvek, amik már nem képregények voltak, de az illusztrációjuk vezette a történetet…

Talán írtam már, hogy az első újság, ami csak nekem járt a Mozaik (NDK) volt. És a Fülest sem a rejtvények, hanem a képregény miatt fizettük elő. Sajnos az újvidéki képregényeket nem lehetett előfizetni, de volt néhány újságos Pesten, akinél azért be lehetett szerezni.

Na, de most nem is erről van szó.

1969-ben Újvidéken kiadtak egy sorozatot, aminek talán „Texas” lehetett a címe, bár ez a borítóról nem derült ki.

A családban – lévén részben nyomdász família - az olvasásnak, és a szép könyveknek egyaránt nagy volt a respektje. Persze nem zárható ki a legenda, hogy a sorozatot nekem a kétévesnek vették meg keresztanyámék, hogy ha majd nagyobb leszek… de valószínűbb, hogy annyit nézegettem, olvastam náluk ezeket a könyveket, hogy olyan tíz éves koromban nekem adták. Elvégre indi(j)ános könyvek voltak.

Így ismerkedtem meg Davy Crockettel, meg William Cody ezredessel, akarom mondani Buffalo Billel.

Nyolc könyv, nyolc történet a vadnyugatról. Na jó van benne egy kakukktojás, mert G. Andy Csempészek nyomában című történetének semmi köze Texashoz, de valahogy oda keveredett egy indián mentes kanadai történet.

Így felnőtt fejjel csak tippelni tudok, hogy miért lett ebből a nyolc történetből nyolc könyv, miért nem adták ki egy kötetben. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám,hogy a bevétel maximalizálás van a háttérben, de én inkább abban hiszek, hogy gyerekkönyvet akartak kiadni. Olyat, ami tizenegykét éves fiúkat olvasásra csábít. Hiszen a tizenhat oldalas bőven illusztrált történetek lekötik a csemetéket. Lehet olvasni, felolvastatni, nézegetni. Színes. Izgalmas. És nem mese. Olyan felnőttes, vagy minimum nagyfiús.

Olyan, ami kedvet csinál az olvasáshoz. És ez jó… volt.

Tegnap levettem őket a polcról, és vagy három órára ismét nagykisfiú lettem.