Abba a generációba tartozom, akik jobbára kerülték a szovjet regényt, mert nem volt kedvük, gyomruk a propagandához. Mert azt hittük, elvégre olvasni nem olvastuk, hogy, ami szovjet az propaganda.

Úgy vagyok az orosz, vagy szovjetorosz prózával, hogy amikor az író ép nem fullaszt bele a végtelenített tájleírásokba, akkor szeretem. Utoljára talán Ivan Bunyin falusi képei kényszerítettek meghátrálásra, vagy inkább feladásra.