Szoktuk, vagy szokták emlegetni a szocialista krimi vadhajtásaként azokat a krimiket és kalandregényeket, amelyek a szocialista érán kívül játszódnak, megkönnyítendő a szerző lehetőségeit…
Már abban, hogy nem kell azzal a témát beszűkítő problémával foglalkoznia, hogy öntudatos polgár nem bűnözik, max a beszivárgó külföldi kémek, meg a deklasszált elemek… na jó még az is akit a fentiek megtévesztettek. Valamint azzal sem kell foglalkozni, hogy az olvasók ismerik a helyszínt, elvégre annak a korszaknak egyik lényeges eleme volt, hogy a polgárok nem utazgathattak csuk úgy, nyakra-főre.
Mondjuk ettől meg ezek már nem kaphatnak szocialista krimi címkét. Szerintem.
Hirtelen két ilyen kötet is a kezembe került.
Kezdeném azzal, amikor a lengyel szerző, Svédországba helyezi a bűncselekmény helyszínét. Hozzá kell tennem, hogy Jerzy Edigey gyerekkorom kedvenc ókori krimijének a szerzője, amit valami érthetetlen okból a Móra adott ki annak idején. Csak szólok, hogy vagy ötször olvastam.
Ezek után, gondolom nem meglepő, hogy a szerző neve elég ok volt arra, hogy a Panzió a tengerparton (Zrínyi, 1981) című regényt el akarjam olvasni.
A történet lényege, hogy egy svéd falu panziójában egy viharos napon, az ott megszálló gazdag özvegyet agyonütik.
Megkezdődik a nyomozás, amit egy fiatal rendőr, Magnus Torg főhadnagy vezet, és szorosan bekapcsolódik a panzió egyik vendége Dr. Björn Nilerud, aki szintén a rendőrség állományába tartozó rendőrorvos.
Az utóbbinak köszönhetően két mesélőnk is lesz, van ugye a névtelen narrátor és párhuzamosan megismerjük Nielrund doktor gondolatait, feljegyzéseit a nyomozásról.
Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy bár a rablás is felmerül lehetőségként, de egyértelmű, hogy a gazdag özvegy halála kapcsolatban van azzal, hogy auschwitzi túlélő.
Az események ugyan zajlanak, de érdekfeszítőnek nem mondanám a nyomozást, holott kerülnek még elő hullák.
Edigey attól nagyszerű, hogy meg tudja csavarni mégis ezt a történetet… engem mindenesetre meglepett.
Persze értem én, hogy 1969-ben időszerű téma volt a bujkáló háborús bűnösökkel foglalkozni. És persze, mint minden ilyen regény szerzője, Edigey is megteszi azt a szívességet a honi (értsd lengyel) olvasóközönségnek, hogy a témát erősen kapcsolja Lengyelországhoz, egyrészt a múlttal, másrészt csak előkerül a könyvben például egy kis bölényfüves vodka.. is, azaz zubrowka.
..és a szerzőnk tudja, hogy mi kell az olvasónak:
Világos, hogy az olvasó szívesebben olvas egy olyan holttestről, amelyet luxusvillában találtak, semmint olyanról, amelyet például a mezőn, egy szénakazalban leltek fel.
Ha ajánlanom kéne a könyvet, bajban lennék, mert a kilencvenkilenc százaléka nem egy nagy durranás, és mégis érdemes átküzdenie magát az embernek rajta, mert ott a vége.