Habkönnyű. Tudom, hogy értékítéletként ez amolyan degradáló kifejezés, ami már-már az értéktelenség érzetét kelti, de amíg olvastam, végig ez járt a fejemben. Pedig nem értéktelen, csak nem is akar komoly irodalomnak látszani, csak játszani.

Az általam kedvelt gengszter történetek, általában fejlődésregények is, amik arról szólnak, hogy hogyan lesz egy piti bűnözőből, vagy véletlenül a törvényen kívülre keveredett, egyébként jó emberből nagymenő bandafőnök, vagy valami hasonló.

Meg van az az érzés, amikor egy szakma mestere, szerelmese lehetőséget kap arra, hogy meséljen? Amikor olyan ember mesél, aki tudja, aki érti, akinek az élete…