A verkli, ahogy mi felénk mondják. A monoton ismétlődés. A mindig ott, és mindig abban az időben… Például egy pont, illetve egy hely az utcán reggel munkába menet. Jobbára ugyanazok az arcok. Egy idő után megszokod. Megismered. Feltűnnek a változások. Tán nevet is adsz nekik… Tán a sorsukat is…
Persze velem is előfordult, hogy megpróbáltam elképzelni, hogy vajon mik lennének a képsorok, abban a bizonyos utolsóban, az életem filmjében… mondom elképzelni, mert, hogy magamtól elindítsam a vetítést… na azt, azért soha.
Én úgy vagyok a kaszással, hogy még nem tudok…