Úgy vagyok az orosz, vagy szovjetorosz prózával, hogy amikor az író ép nem fullaszt bele a végtelenített tájleírásokba, akkor szeretem. Utoljára talán Ivan Bunyin falusi képei kényszerítettek meghátrálásra, vagy inkább feladásra.

Tovább folytatom a "küzdelmet" ifjúkorom egyik kedvenc rádiójátékának papírra nyomott feldolgozásával. Igen, egy újabb részt sikerült elolvasnom a Szíriusz kapitány sorozatból.