Van olyan, hogy tényfeltáró, meg oknyomozó regény. De vajon van-e olyan, hogy pletykaregény? Mert hirtelen nem jut jobb szó eszembe annak a meghatározására, hogy mi is ez a könyv.
Vannak írások, amik bármennyire is zseniálisak, az olvasó (jelen esetben én) mégsem tudja megszeretni őket, csak értékelni a technikai bravúrt. Mert valami hiányzik…
A verkli, ahogy mi felénk mondják. A monoton ismétlődés. A mindig ott, és mindig abban az időben… Például egy pont, illetve egy hely az utcán reggel munkába menet. Jobbára ugyanazok az arcok. Egy idő után megszokod. Megismered. Feltűnnek a változások. Tán nevet is adsz nekik… Tán a sorsukat is…
Egy tucat feles, négy sör, és kb három üveg bor… és egy felderített gyilkosság. Ez Maigret felügyelő alig egy heti mérlege… bár az igazi bűnös még szabadlábon.
Nehéz lehet a sorozat szerkesztők élete. Itt van például az Európa Vidám könyvek sorozata, ami elképzelésem szerint olyan, aminek (ha nem is kilenctől kilencvenkilenc éves korig) mindenkit szórakoztatnia kellene. Ennek meg is felel a sorozat jó néhány szerzője, de…
Megint Simenon. Most megint Maigret. Szeretem azokat a krimiket, ahol a szerzőnek akad még mondanivalója, már a bűnügyi rejtély megfejtésén túl is. …és általában mindegyikben akad, csak én, az olvasó nem minden esetben veszem észre…
Megint francia. Megint két kisregény egybe csomagolva. Azt hiszem ennél több közös nem is lesz az új olvasmány és az előző Simenon kötet között. Vagyis de, ebben a két kisregényben is fontos szerepet kap a lélektan…
Ha már az utóbbi időben megszaporodtak a krimi olvasásaim, óhatatlanul adódik a helyzet, hogy egy-egy népszerű, vagy kevésbé népszerű krimi szerző más jellegű könyve is az ember kezébe akad.
Azzal hogy egyre több tudományos fantasztikus (magyarul sci-fi) fordul elő az olvasmányaim között nem voltam, és valószínűleg nem is leszek a műfaj alapos ismerője.