Aki megmérgezett mindent, amit megérintett*
2019. október 04. írta: regulat

Aki megmérgezett mindent, amit megérintett*

Jürg Federspiel: Mary, a halál angyala

Tífusz Mari, vagy inkább Typhoid Mary, azaz Mary Mallon, a vírushordozó, kétségkívül tudománytörténeti érdekesség. Jött, főzött és fertőzött, holott ő sohasem volt beteg. Igazoltan ötven egy ember kapta el tőle a hastífuszt, amibe hárman bele is haltak. Hatvan kilenc évéből huszonhatot töltött karanténban.

mary_bor.jpgEnnyit a száraz tényekről.

A svájci újságíró, Jürg Federspiel az ő történetéből írt „balladát”. Ez a Mary, a halál angyala (Magvető, 1986). Hangsúlyoznám a ballada kifejezést, alátámasztásául annak, hogy ez bizony nem életrajz, hanem inkább amolyan fél-fikció, ami Mary Mallon életének bizonyos tényeit sarokpontként kezeli, de különben minden más csak az olvasási élményt szolgálja, minden más a képzelet szüleménye.

Szóval, aki ragaszkodik a tényekhez, az inkább ne is olvassa.

Federspiel elbeszélője egy haldokló orvos… akinek a nagyapja is foglalkozott Mary Mallon esetével, és a nagypapa jegyzeteiből születik ez a valami, ami talán egy fikciós életrajz, talán valami korkép akar lenni.

Mindenesetre Federspiel felturbózza a történetet rendesen a hézagok fiktív kitöltésével.

A halottak és a fertőzöttek száma megsokszorozódik, belekerül a egy szerelmi szál, és némi erotika, bár ez inkább abúzus.

Mary Mallon személyiséget kap. …és itt meg is akadtam.

Egyrészről afféle női Nagy-Levin, aki nem akar mást csak főzni. De azt megszállottan. Oly annyira, hogy már amikor maga is tisztában van azzal, hogy ő fertőz, akkor sem hagyja abba. Mondjuk, ez a tisztában van azzal, hogy ő fertőz kitétel, kicsit visszás. Tudja, mert megmondják neki, viszont nem hiszi el, mert ő maga nem beteg. Tudja, hiszen álnéven vállal munkát…

Szóval némileg szociopatának tűnik, már ha a főzésről van szó. Nekem enyhén autistának tűnik ez Mary Mallon, aki a valóságban lehetett egyszerűen buta is, de tény, hogy így érdekesebb.

Lényegében egy napos olvasmány ez a ballada.

Mondjuk ez a szerencsémnek is köszönhető, egy nyugis napon került a kezembe, így nem különösebben zavart, hogy a mesélő időnként leakad a történetről, mondván, hogy épp haldoklik, vagy, hogy az ezernyolcszázas évék végi, ezerkilencszázas évek eleji New Yorkról meséljen. Bevallom egy rosszabb napon ezek a részek pont elegendőek lettek volna, hogy félretegyem az olvasást.

Federspiel fantáziája jót tesz a történetnek. Mary származása rejtélyesebb, a személyisége összetettebb, és a hullák száma megsokszorozódik. Születik bele egy regényes szerelem egy különös anarchistával, egy rövid boldog időszak egy down-szindrómás kislánnyal… Ballada ez a javából. Olyan történet, „amely – még a gyermekkorban – szomorúan kezdődött, aztán egyik mélypont követte a másikat, majd néma költőinek egyáltalán nem mondható véget ért”.

Négy csillagot adtam rá az ötből.

Jó választás volt.

 

 

*a címet a Daredevil képregénysorozat Typhoild Mary karakterleírásából kölcsönöztem

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr2315191754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.