Találkozás a southern ghotic-kal
2018. november 10. írta: regulat

Találkozás a southern ghotic-kal

Flannery O'Connor: Minden összefut

„Lent délen édes éjen édent remélsz”… Aztán kiderül, hogy amit kapsz az a Southern Ghotic, avagy az amerikai új gótika. Shazbat! Na, ebből pont az édes éjen remélt éden hiányzik.

minden_bor.jpgPedig én szeretem a groteszket, meg a komor hangulatú írások sem zavarnak… mondhatnám, de valahogy Flannery O’Connor írásaitól viszketek. Beteg ez a nő, mondtam a Minden összefut (Európa, 1968) harmadik novellájának végén, pedig akkor még nem is olvastam az írónő életrajzát. Huszonöt évesen szembesült azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg. Hogy ez, vagy csak egyszerűen a radikálisan változó Dél tette olyanná az írásait, amilyenné, azon vitatkozzanak avatott irodalomtörténészek, vagy lélekgyógyászok, ez bizony nem az én terepem. Viszont, ami tény az tény. Egy halálraítélt szemüvegén keresztül néz az olvasó.

Tehát, ha jól tudom, most találkoztam először a southern ghotic műfajával és egyszerre utáltam, mégis valamiért lekötött. Olyannyira, hogy az újraolvasását fontolgatom, ezeknek a komor és túlzás nélkül mondhatom, hogy erőszakos írásoknak.

Baromira utáltam például a főhősöket. Komorak, idegesítőek… talán azt is mondhatom, hogy korlátoltak, legyenek fiatalok vagy öregek, fehérek vagy feketék. Nekifeszülnek valaminek, és az valami eltörik… vagy ők törnek el.

Olyan figurák, akiket, ha ismersz látásból, inkább átmész az utca túloldalára, ha szembejönnek. Árad belőlük valami sötét… depresszió, őrület. A létezésük sérti az ember mentális egészségét. …az ilyeneket minimum letiltod a közösségi oldalakon. Mentális zombik.

És, ha nem járnának ilyenek közöttünk, akkor azt mondanám, hogy „bah, ez az ötvenes évek amerikája…” De nem! A southern ghotic figurák itt járnak közöttünk. Buták, maradiak, gonoszak, és erőszakosak. Csak fel kell őket ismerni… ők a párizsi Notre Dame megelevenedett kődémonjai, akik embernek álcázták magukat.

Mondjuk, ehhez remek adalékot szolgálnak O’Connor írásai.

Igen, teljesen értem, hogy mit keres az 1001-ben. Teljesen értem a nagyszerűségét, a fontosságát… meg azt is, hogy miért utálom. Mert attól még nem kell szeretni, hogy nyomaszt a nagyszerűsége.

Állítólag – írtam a moly.hu-n az értékelésbe - van benne humor is (igaz, fekete), de azt nekem nem igazán sikerült felfedeznem. Annyira nyomasztó írások ezek, hogy még a fekete humorra való fogékonyságom is köddé vált bennük.

Szóval most itt tartok. Van egy kötet, amit tiszta szívből utáltam, mégis lenyűgözött annyira, hogy újra akarjam olvasni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr8914363283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.