A jók megeszik a cápát
2018. február 11. írta: regulat

A jók megeszik a cápát

Thomas Mayne Reid: A tenger fogjai

Anno, ifjoncként, sok kalandregényt olvastam. Bevallom nem érdekelt a jellemábrázolás finomsága, csak a kaland, az izgalom, az egzotikus helyszín… na jó az utóbbi nem is volt annyira fontos, mert jó elhinni, hogy nagy kalandok velünk is megeshetnek, akár a lakótelepen, az iskolában. De azért a tengerről, óceánról álmodni jó… meg arról is, hogy egy hajótörés után akár mi, akarom mondani én, is képes lennék a túlélésre.

foglyai_bor.jpgHogy lehetnék hős.

Bodó Géza regénye például a nagy kamaszkori álmodozások felidézésére volt jó. Meg szembesülni azzal, hogy felnőtt fejjel az ember kicsit szkeptikusabb a félistenszerű kamaszhősökkel szemben.

És amikor magamhoz vettem a Bodó kötetet, akkor került a kezembe Thomas Mayne Reid hajótöréses sztorija is. Az A tenger foglyai (Móra, 1982), amit Kürthy Emil dolgozott át az olvasó ifjúság számára. Az átdolgozás tényét kénytelen vagyok kihangsúlyozni, mert nem tudom, hogy az eredeti volt ilyen silány, vagy Emil bácsi húzott ki jelentős részeket.

Nos, ez a regény nekem anno kimaradt. Amit most nem bánok.

Holott Thomas Mayne Reid, köszönhetően az A fej nélküli lovas című opusnak sokáig megbízható névnek tűnt a számomra. Aztán újra olvastam az A fehér törzsfőnököt és bizony elment a kedven Reid mestertől, de…

De gondoltam adok neki még egy esélyt. Megnézem, mit tud Új-Mexikón kívül.

A tengeren.

A történet egyszerű, egy rabszolgaszállító hajó, a Pandora, kigyullad. Menekül ki merre… kivéve a szállítmány, mert az esélytelen. A gonosz kapitány csónakon hatodmagával, a jobbára haramiákból álló legénység tutajon.

Elvileg van egy kamasz hősünk, a hajósinas, akit egy jó ember megment, hogy ne ő legyen a tutajon menekülő legénység vacsorája… és akkor jönnének a kalandok.

Illetve jönnek, mert támad a vihar, támadnak a cápák, a gonosz matrózok, a vihar, az őrült kapitány… azt hiszem ez a sorrend.

Az a baj, hogy igazából nincs főszereplő… nincs kivel azonosulni, holott elvileg négy is akadna. A jó matróz, a megmentett hajósinas, a néger szakács, meg az általa óvott portugál kislány. Mert ugye a nagytutajról való menekülés után velük akadnak össze. Ők is külön menekülnek. Okkal. A szakács miatt égett le a hajó…

Szóval vannak ők négyen. Történnek dolgok, de igazából valami megfoghatatlan hiányzik a történetből.

Például a hajósinas, aki miatt a kamaszok olvasnák, egyszerűen csak van. A kislány meg pláne. Biodíszlet. Pont arra jó, hogy vízbe essen és meg kelljen menteni.

A pozitív hős, amolyan muszáj Herkulesnek tűnik… akit az istenek kegyelnek.

A néger szakács, jóindulatú, meg erős, de attól még kissé balfék…

Szóval, ha az isteni szerencse nem avatkozna közbe, itt mindenki megdöglene ágyesz-bugyesz. De isten megteremtette vala a cápát… és a cápa jó.

Mert az olvasónak izgalom, a szereplőknek meg állandó veszély és élelem forrás.

Mert a jók megeszik a cápát, a gonoszakat meg a cápák eszik meg.

Ennyi. Szerintem a cápák az igazi sztárok, ebben a könyvben.

Vihar meg azért jön, hogy legyen vizük, vagy, hogy lerázza az üldözőket.

Valami baromira hiányzik ebből a könyvből, hogy akár csak közepes legyen. Hogy ez most az író hibája, vagy az átdolgozás herélte ki azt nem tudom, mindenesetre erre, így, a kiadó nem lehet büszke. Bár háromszor is kiadta...

Ez valójában egy katyvasz. Csak van az eseményeknek némi sorrendje.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr3213657160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.