Társasutazás
2018. január 25. írta: regulat

Társasutazás

G. Szabó Judit: Legyen az egyik feleségem

Lehet azzal kezdeni egy útleírásról szóló posztot, hogy nem olvasok útleírást? Mert igazából azzal kellene. Világ életemben untam a nagy vadászok, felfedezők, utazók útleírásait…

felesegem_bor.jpgAzt hiszem szegényes a fantáziám. Valahogy nem tudom magam beleélni a kalandjaikba. Talán ott a hiba, hogy egyes szám első személyben mesélnek… vagy csak nem annyira jó mesélők, mint vadászok, felfedezők, utazók.

De mi van akkor, ha a mesélő alapesetben tollforgató, és csak másodsorban utazó? – tehettem volna fel a kérdést, amikor G. Szabó Judit jó című útleírása, a Legyen az egyik feleségem (Táncsics, 1969) a kezembe akadt.

Bevallom a kérdés fel sem merült. Úgy vettem magamhoz a könyvet, hogy nem olvastam el a fülszöveget, sőt…! Sőt a könyv borítóján az "Útikalandok" megjelölés sem tűnt fel. Egyszerűen megbíztam az írónő nevében.

Nos, egy hatvanas évek végi közel-keleti IBUSZ út, mindenképpen érdekes lehetett. Főleg azoknak, akik részt vettek rajta. Meg azoknak is, aki el szerettek volna jutni Damaszkuszba, Palmyrába, vagy éppen Bejrútba.

Ma is érdekes lehet, akik kíváncsiak arra, hogy mi minden változott, vagy éppen nem változott arra felé. De nekem, aki épp nem vágyom a Közel-Keletre, és nosztalgiázni sincs min… nos nekem csak az adott reményt, hogy G. Szabó jó mesélő.

Ebben azért szerencsém volt.

Ami mindössze azt jelenti, hogy nem hagytam félbe a könyvet, hanem kiolvastam.

Néha még mosolyogtam is a fülszövegben „humoristának” titulált írónő stílusán. A rácsodálkozásain, és a pikírt megjegyzésein.

De nem repített varázsszőnyegen a Közel-Keletre. Aladdin bent maradt a csodalámpában.

Ráadásul, valószínűleg az 1969-ben még gyenge (ez mekkora baromság, láttam korábbi könyveket is tűéles képekkel) nyomdatechnika miatt, a képmelléklet borzalmas. Az sem segíti a kíváncsi olvasót, hogy odaképzelje magát.

Nem mondom, ha az útból egy max egy órás önálló estet lehetne hallgatni, azt valószínűleg élveztem volna.

Ez így nem vett meg.

Azon nem is csodálkozom, hogy mindössze egy kiadást ért meg. Remélhetőleg valamennyit visszahozott az utazás költségéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr2213598579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.