Mocskos kis titkok
2017. július 21. írta: regulat

Mocskos kis titkok

Suzanne Prou: Bernardiniék terasza

Van olyan, hogy tényfeltáró, meg oknyomozó regény. De vajon van-e olyan, hogy pletykaregény? Mert hirtelen nem jut jobb szó eszembe annak a meghatározására, hogy mi is ez a könyv.

bernardiniek.jpgAz van ugyanis, hogy a Bernardini ház teraszán délutánonként néhány tisztes matróna összejön. Teáznak, beszélgetnek.

Ott ül Laure asszony, a ház úrnője, a Cynge ikrek, Fleuriel kisasszony, Constantin asszony és persze Laura Bernardini társalkodónője Thérése asszony. A helyi előkelőségek. A jobb társaság.

A ház egykori ura Paul Bernardini már régen elhunyt. Baleset érte. …vagy talán öngyilkos lett. Ki tudja?

Ezekről az öreg hölgyekről szól Suzanne Prou kisregénye a Bernardiniék terasza (Szépirodalmi – Olcsó Könyvtár, 1982). Illetve arról, hogy a jobb népeknek is vannak, vagy inkább csak lehetnek mocskos titkaik.

Mert a ház urának halála mellett az is érdekes, hogy hogyan lett a kis Lauréból, a kisváros mészárosának lányából Bernardini asszony. Vagy az, hogy hogyan lett a vetélytársnőjéből, a társalkodónője… Mocskos kis titkok, amiről az igazságot szinte senki sem ismeri a szereplőkön kívül, de Prou, a mesélő, történetekből, pletykákból, azaz mozaikokból összerakja a történések egyfajta változatát.

Jó ez így tényleg semmi különös. Olvastunk ilyet nem egyszer…

Mégis megéri elolvasni, mert Prou remekül mesél. A mesélésben is mozaikhatást teremt, ahogy párhuzamosan meséli a múltat és a jelent. Ahogy maga is felhívja a figyelmet az információk bizonytalan voltára, arra hogy nem foglal állást abban, hogy Laure útja a Bernardini házba egy számító némber, vagy egy szerelmes és naiv fiatal lány útja. Egy olyan fiatal lányé, akit feleségül ment egy érzéketlen bunkóhoz.

Már, ha Paul Bernardini valóban egy érzéketlen bunkó volt.

Tehát ott vannak a mocskos kis titkok… vagy csak ott lehetnek. …lehetnének.

Keveredik jelen és múlt, keverednek a tények és pletykák…

Lényegében az olvasóra van bízva az ítélet. Vagy mégsem?

Nem, nem árulom el, hogy én hogy éreztem a végén.

Mindenesetre Prou kisregénye sokkal fajsúlyosabb, mint amilyennek a könyv mérete alapján, vagy csak a fülszöveg alapján gondoltam volna.

Szóval nem egy strandolvasmány, ami persze nem azt jelenti, hogy strandon nem lehet olvasni. …vagy utazás közben a buszon.

Nem véletlen, hogy 1973-ban megkapta az egyik legfontosabb francia irodalmi díjat, a Renaud-díjat. Már csak ezért is megéri elolvasni.

 

ps: Azért van némi témabeli áthallás Döblin könyvével, csak ez éppen élvezhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr9112679555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.